Csatlakoztunk az Európai Űrügynökséghez

2014. december 15. - 15:23 | Belföld

Juraj Draxler (Smer) oktatátügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy Szlovákia csatlakozott az ESA-hoz.

Csatlakoztunk az Európai Űrügynökséghez

A miniszter szerint az Európai Űrügynökséghez való csatlakozással stratégiai jelentőségű információkhoz és know-how-hoz juthatunk az ESA űrkutatási tevékenységéről, illetve fejlesztéseiről, ami a hazai innovációt is segíti.

A tagsági hozzájárulás becslés szerint 1,4 millió eurót tehet ki, Draxler szerint azonban ez jó befektetés, mivel minimálisan a 85%-a visszaérkezik a szlovák gazdaságba a szlovák tudósok projektjein keresztül. "Ha pedig sikeresek, akkor ennél is több" - fűzte hozzá.

A szlovákiai, kutatás-fejlesztéssel és innovációval foglalkozó szervezetek számára ezáltal lehetőség nyílik részt venni nemzetközi projekteken, amelyek az űrtechnológiai fejlesztéseket, de a gazdaság egyéb ágazatait is célozzák.

Beáta Dupaľová Ksenzsighová minisztériumi szóvivő közlése szerint ennek köszönhetően munkahelyek is létesülhetnek nemcsak idehaza, de más tagországokban is, amelyekkel Szlovákia a projektek keretén belül kapcsolatba kerül.

Szlovákia öt év elteltével nyerheti el a teljes jogú tagságot, addig az együttműködési státusz vonatkozik az országra.

TASR/para