Három év elteltével sem döntött a Legfelsőbb Bíróság a Tipos-Lemikon perben

2014. december 15. - 10:58 | Belföld

Három évvel ezelőtt rendelte el az ügy újratárgyalását az Alkotmánybíróság, a Štefan Harabin beavatkozásával tárgyalt legfelsőbb bírósági ügyet azonban azóta sem vették újra.

Három év elteltével sem döntött a Legfelsőbb Bíróság a Tipos-Lemikon perben

A Legfelsőbb Bíróságon Juraj Seman szenátusa által meghozott ítéletet 2011 novemberében az Alkotmánybíróság felületesnek ítélte, és határozatuk szerint a szenátus összetétele is törvénytelen volt.

A Legfelsőbb Bíróság eredetileg a 2013-es év elejére tervezte meghozni az újabb döntését, ám most azt állítják, hogy az egész ügyet bonyolította az, hogy az eredeti szenátus egy tagja nyugdíjba vonult.

Peter Dukes bíró azonban csak tavaly nyáron vonult vissza, tehát több mint másfél évvel az alkotmánybírósági döntés meghozatala után.

Dukes volt az egyik bíró, akit az öttagú fellebbviteli szenátusban Štefan Harabin, a Legfelsőbb Bíróság akkori elnöke lecserélt. Az ilyen szenátusban a tagok többségének, tehát legalább három tag egyhangú döntésére van szükség az ítélethozatalhoz. Harabin pedig a munkarend módosításával a szenátus két további tagját, Jana Zemaníkovát és Zuzana Ďurišovát is lecserélte.

Ez volt az egyik cselekmény, amit az Alkotmánybíróság kifogásolt. Az alkotmánybírók ugyanis ezt önkényesnek és "célirányosnak" tartották.

A cserék után döntött úgy Seman szenátusa, hogy a szlovák állami Tiposnak 14 millió eurót kell fizetnie a ciprusi bejegyzésű Lemikon nevű cégnek, amiért "illetéktelenül" használta a Sazka, a Športka és a Mates logójait. Az egész per ugyanakkor 76 millió euróról szól, ami érinti a Športka know-how-ját is.

A Legfelsőbb Bíróság most már elismerte, hogy az eredeti szenátusnak kellett volna döntés hoznia az ügyben, kivéve Dukest, akit a nyugdíjba vonulása után már le kellett cserélni, és ezt a véletlen kiválasztás elve alapján meg is tették. Zemaníková és Ďurišová viszont továbbra is a Legfelsőbb Bíróságon dolgoznak, így nincs ok arra, hogy ne vehessenek részt a döntésben.

A Legfelsőbb Bíróság most azt hangoztatja, hogy a szenátus mindegyik tagjának át kell tanulmányoznia a periratot, azután hozhatnak döntést. Ehhez azonban még idő kell...

A bírók ugyanakkor még hozzá sem jutottak az iratokhoz. Seman, a szenátus elnöke nem reagált a kérdésre, hogy ez miért nem történt meg, és csak arra hivatkozott, hogy az iratok a Legfelsőbb Bíróság vezetését átvevő Daniela Švecovánál vannak.

Švecová pedig a SME azon kérdésére nem válaszolt, hogy nem volna-e itt az ideje fegyelmi eljárást kezdeményezni a bíró ellen a halogatás miatt, aminek okán már a per résztvevői is panaszokat nyújtanak be.

Az iratok egyébként nem egykönnyen jutottak el Švecovához sem. Amíg ugyanis a megválasztása, és Harabin mandátumának lejárta közt Jarmilan Urbancová megbízottként vezette a bíróságot, Seman neki nem volt hajlandó elküldeni az iratokat, mivel nem tartotta arra kompetens személynek. Seman korábban Harabin több kritikisa elleni fegyelmi eljárásra tett javaslatát védte.

SME/para