Nagy az elégedettség Fico és emberei körében: előnyösebb a gazdálkodás, kisebb az államadósság

2015. január 2. - 18:23 | Belföld

A kormány a 2014-es évben jobban gazdálkodott, mint ahogy azt az előzetes költségvetésben tervezte – jelentette ki Peter Kažimír pénzügyminiszter a pénteki sajtótájékoztatón.

Nagy az elégedettség Fico és emberei körében: előnyösebb a gazdálkodás, kisebb az államadósság

A tavalyi évre jóváhagyott állami költségvetés 3,3 milliárd eurós hiánnyal számolt, december 31-én viszont kiderült, a valós összeg csupán 2,9 milliárd euró.

Az állami hiányba az egészségbiztosítók és az egyes önkormányzatok pénzügyi eredményeit is beleszámítják, a pontosabb adatokat azonban csak később fogják nyilvánosságra hozni.

A pénzügyminiszter közleményéből kiderült, a 2014-es évben az előzőhöz viszonyítva megközelítőleg egy százalékponttal csökkent Szlovákia államadóssága.

A sajtótájékoztatón részt vett Robert Fico kormányfő is, aki a korábban már bejelentett szociális csomag további pontjait ismertette. Mindenekelőtt egy intézkedést emelt ki, amely a vállalkozói szférára irányul majd. Elmondása szerint jelentős adókedvezményeket vezet be a kutatás és a fejlesztés támogatására.

Azok a vállalkozók ugyanis, akik 2015. január elsejétől kutatásra vagy fejlesztésre költenek, adójukból szuperlevonást kérvényezhetnek.

„Szlovákia hosszú távon nem lehet olyan ország, amely a más államokhoz képest olcsó munkaerőből él, ehelyett több ötlettel, új gondolattal kell előállnunk. Arra akarjuk ösztönözni a kutatási és tudományos alapokkal rendelkező vállalkozásokat, hogy intenzívebben folytassák tevékenységüket” – jelentette ki Fico.

A kormányfő hozzátette, nem tart attól, hogy egyes vállalkozók visszaélnek majd a kedvezményekkel.


TASR/para