Sokaknak meglepetést okozott Andrej Kiska újévi köszöntője

2015. január 2. - 11:33 | Belföld

Ján Baránek politikai elemző értékelte a köztársasági elnök, Andrej Kiska újévi beszédét. Az elemzőt meglepte, hogy Kiska beszédében meg sem említette a közelgő februári népszavazást, helyette Szlovákia aktuális problémáiról beszélt.

Sokaknak meglepetést okozott Andrej Kiska újévi köszöntője

A köztársasági elnök újévi köszöntőjét egy politikai elemző értékelte, akit több szempontból is meglepett Kiska beszéde.

Az elnök megemlítette a korrupciót, ami elődjének, Ivan Gašparovičnak nem volt szokása. Az elemző kiemelte, Kiska elítélte az állami szervekre jellemző mértéken felül bürokráciát, valamint hangot adott annak is, hogy az állam fontos feladata azok támogatása lenne, akik valóban megérdemlik a segítséget.

Az elemzőt meglepte, hogy Kiska a közelgő népszavazást meg sem említette, amely a család védelméről fog szólni. Ezzel szemben kiemelte, szerinte fontos, hogy az emberek ne veszítsék el hitüket és bizalmukat az ország politikai rendszerében. Az elemző szerint azonban emellett egyáltalán nem hozott fel érveket.

Az ukrán válság megemlítése Banánek szerint az elnök kötelessége volt, hiszen álláspontja ebben a kérdésben régóta ismert és fontos.


(webnoviny.sk)