Tavasszal végre új vezetője lehet az Állami Számvevőszéknek?

2015. január 15. - 13:20 | Belföld

Az Állami Számvevőszék elnökét a parlament választja, a választást pedig a házelnöknek kell kiírnia.

Tavasszal végre új vezetője lehet az Állami Számvevőszéknek?

Peter Pellegrini, a parlament elnöke úgy nyilatkozott, hogy a februári, de valószínűbb, hogy a márciusi parlamenti ülésszakon megválaszthatják a számvevőszék új elnökét.

A smeres házelnök szerint nem fognak szigorúan ragaszkodni ahhoz, hogy az ellenzék minden egyes képviselője a jelölt mögé sorakozzon fel. A korábbi választások többsége ugyanis azért fulladt kudarcba, mert Robert Fico kijelentette, hogy a Smer csak annyi képviselői voksot biztosít az ellenzék jelöltjének megválasztásához, amennyire szükség van az összes ellenzéki képviselő szavazata mellé.

Pellegrini ugyanakkor bízik abban, hogy olyan jelöltet állít az ellenzék, akit széles körben támogathatnak.

A számvevőszék kérdése vélhetően felmerül majd a következő héten megvalósuló képviselői grémiumon is. Pavol Abrhan (KDH) szerint készek a tárgyalásra és arra is, hogy megfelelő jelöltet állítsanak.

Az ellenzéki pártok megegyezése alapján a poszt a KDH-t illeti.

Az Állami Számvevőszék elnöki posztját továbbra is Ján Jasovský látja el, akit még a HZDS jelölt. Jasovský mandátuma ugyanakkor már 2012 februárjában lejárt, de az új elnök megválasztásáig a törvényből kifolyólag ő látja el ezt a feladatot.

SME/para