NÉPSZAVAZÁS: Akiknek biztosan nem fog ártani, azok a pártok

2015. január 22. - 12:52 | Belföld

A szakemberek nem tudják felbecsülni, mekkora lehet a részvétel. Szerintük nem lesz elég magas.

NÉPSZAVAZÁS: Akiknek biztosan nem fog ártani, azok a pártok

Elemzők szerint a választásokat megelőző évben nem fogja nagy mértékben befolyásolni a pártok preferenciáit a népszavazás.

Martin Slosiarik a Focus ügynökség szerint majd leginkább az számíthat, hogy miként magyarázzák annak eredményét. Hozzátette, hogy ha például 48%-os lesz a részvétel, tehát érvénytelen lesz a népszavazás, akkor némely pártok annak felelőseit fogják kutatni, hogy hol is van az a bizonyos 2%.

Slosiarik szerint a KDH a keresztény értékeket valló pártok, köztük a Smer szemére vetheti, hogy az érvénytelenség oka az, hogy nem tanácsolták egyértelműen a választóiknak azt, hogy vegyenek részt.

Ugyan a Smer szociáldemokrata pártnak vallja magát, amihez hozzátartozna elviekben az azonos nemű párok házasságáért és örökbefogadásért való törekvés, ám a párt szavazóinak többsége vidéki és magasabb életkorú.

Ján Baránek a Polistól azzal érvelt, hogy a választóik egyetértenek a Smer posztszocialista értékeivel a szociális államot illetően, de az ahhoz kapcsolódó liberális értékeket már visszautasítják. "A Smer nem viselkedhet hagyományos európai szocialista pártként, mert az szöges ellentétben áll a választói többségének szándékával" - mondta Baránek.

A szakértők úgy vélik, hogy a preferenciák módosulását leginkább az eredményezhetné, ha eltérnének az eddigiekben deklarált értékektől. Ha például a KDH arra hívná fel a választói figyelmét, hogy utasítsák el a kérdéseket. Ők voltak ugyanakkor az elsők, akik azt tanácsolták szavazóiknak, hogy menjenek el, és szavazzanak három igennel. Hasonlóan meglepő lenne, ha az SaS azt várná el, hogy a szavazói igent karikázzanak.

Pavel Haulík az MVK-tól kérdésesnek tartja, hogy a referendumtól történő távolmaradásra való buzdítás nem egyenlő-e a közvetlen demokrácia elutasításával.

A Sieť elnöke, Radoslav Procházka keresztény környezetből érkezett, de a pártját ügyes emberek társaságának tartja, akik "szeretnék megvédeni a polgárokat, de nem akarják számukra megszabni, hogyan éljenek". A párt egyébként azt közölte, hogy nem fog semmilyen tanácsot adni a népszavazáson való részvétellel kapcsolatban.

Baránek szerint Procházka azt szeretné, ha a kecske is jóllakna és a káposzta is megmaradna, aminél szerinte jobb egy egyértelmű állásfoglalás.

Slosiarik azonban ezzel nem ért egyet. Több párt ugyanis azt tanácsolja, hogy vegyenek részt az emberek a népszavazáson, de nem mondják meg számukra, miként szavazzanak. "Számukra ez előnyös, ugyanis tudják, hogy a referendum témája annak ellenére ellentmondásos, hogy a népesség nagy része a felmérések szerint igennel válaszolna" - fogalmazott.

Kifejtette, hogy az olyan, konzervatívokat és liberálisokat is a vezetésükben tudó pártok, mint a Sieť, a Híd vagy a Nova választóinak egy kiadós része is fiatal, és hozzájuk inkább a liberálisabb világnézetet köthetik.

Baránek szerint kérdéses, hogy érvényes lesz-e a népszavazás, mivel ezek a kérdések nem érintik az emberek pénztárcáját.

Haulík sem tudta felbecsülni, mennyien vehetnek részt a referendumon, de szerinte a kampányból hiányzik a muníció, éppen azért, mert nem vesznek részt benne a politikai pártok.

Slosiarik szerint ugyanakkor erős mobilizáció zajlik, de kérdés, hogy mennyire kapcsolódik majd be ebbe az egyház, és hogy arra az emberek hoyan reagálnak majd. Annak ellenére, hogy szerinte a mostani lehet az egyik legmagasabb részvételi aránnyal bíró népszavazás, szerinte is valószínű, hogy még ez sem lesz elég az érvényességéhez.

50 százaléknál magasabb részvételi arányt az elnök- és a helyhatósági választásokon sem sikerült elérni.

SME/para