R7-es gyorsforgalmi út: Počiatek kisajátítaná az útszakaszt érintő termőföldeket, ha azokat nem adják el

2015. január 24. - 12:18 | Belföld

A közlekedésügyi miniszter nem tartja kizártnak, hogy a várhatóan 2016-ban megépülő R7-es déli gyorsforgalmi út és a fővárosi körgyűrűként funkcionáló D4-es elkerülőút miatt sor kerülhet az útszakaszt érintő termőföldek kisajátítására. A közlekedési minisztériumnak jövő év elejéig rendeznie kell az érintett termőföldek kérdését.

R7-es gyorsforgalmi út: Počiatek kisajátítaná az útszakaszt érintő termőföldeket, ha azokat nem adják el

Ján Počiatek, közlekedésügyi miniszter elmondása szerint soha sem vonta kétségbe, hogy a régiónak szüksége lenne az R7-es gyorsforgalmi útra. Mára reálissá váltak az elképzelések, a miniszter szerint ugyanis mostanra semmi sem áll a projekt megvalósításának útjába.

A Pozsonyhoz közeli Dénesden (Dunajská Lužná) már évek óta naponta csaknek 30 ezer jármű halad keresztül. A településen több tüntetés is zajlott már a hatalmas forgalom okozta veszélyek miatt. A község polgármestere, Štefan Jurčík úgy gondolja, amennyiben a közlekedési minisztérium betartja ígéreteit, semmi sem akadályozhatja meg a gyorsforgalmi út létrejöttét.

Počiatek elmondása szerint elérkezett az idő, hogy a tervezett útszakaszt érintő termőföldek tulajdonosaival tárgyaljanak. A miniszter hozzátette, amennyiben a földtulajdonosok nem lesznek hajlandóak eladni területeiket az államnak, akár a termőföldek kisajátítására is sor kerülhet.

A D4-es és az R7-es útszakaszok építése 2016 elején veszi majd kezdetét, addig azonban az államnak közös nevezőre kell jutnia a földtulajdonosokkal, hogy a lehető legkedvezőbb úton tudják mindezt lebonyolítani.


(noviny.sk)