Feltételest kapott az apa, aki évekig molesztálta lányait

2015. február 3. - 14:40 | Belföld

2013-ban Karol Sudor a SME napilap hasábjain dolgozta fel a két egyetemista lány történetét, akiket 11 és 12 éves korukban apjuk rendszeresen molesztált. Sudor ma már a Denník N szerkesztőségében dolgozik, és most újra jelentkezett a témával, mely végre a végéhez ért: megszületett az apát elmarasztaló jogerős bírósági ítélet.

Feltételest kapott az apa, aki évekig molesztálta lányait

Az üggyel öt évvel ezelőtt kezdett foglalkozni a rendőrség, ennyit kellett várni arra, hogy az egész a végére érjen.

A járásbíróság tavaly októberben mondta ki a vonatkozó ítéletet. A bűnös apát három év feltételes szabadságvesztésre ítélték, így nem kell börtönbe vonulnia, de a próbaidő alatt felügyelik majd viselkedését. Az ítélet továbbá megtiltotta a férfinek, hogy öt méternél közelebb kerüljön lányaihoz, az otthonuk környékén sem tartózkodhat. A vádlott fellebbezett a járásbíróság döntése ellen, de a kerületi bíróság másodfokon a fellebbezést elutasította, majd helybenhagyta az első fokon született ítéletet - így az jogerőre emelkedett.

Nem akarták, hogy börtönbe kerüljön

A sértettek anyagi kártérítést is követeltek apjuktól. A bíróság ezt polgárjogi útra terelte volna, de a bűncselekmények áldozatai úgy döntöttek, hogy az államtól követelik a kártérítést - mivel apjuk már "bebiztosította magát", vagyonát más személyekre íratta.

Az egyik lány csodaként tekint az ítéletre. "Fellélegeztem, mert ilyen dolgokat nagyon nehéz bizonyítani. Pozitívan tekintek arra, hogy kimondták bűnösségét, és hogy nem kell börtönbe vonulnia. Az viszont bánt, hogy fellebbezett a feltételes szabadságvesztés ellen" - nyilatkozta.

Testvére sem akarta, hogy apjuk a börtönben végezze. "Szeretem őt, annak ellenére, hogy bántott. Megérdemelné, de nem kívánom, hogy kitépjék őt a társadalomból. Abban hiszek, hogy az embert a szeretet és a kedvesség változtathatja meg. Hogy megérti-em, azt nem tudom. Nem akartunk bosszút állni, csak az igazságot akartuk" - mondja a másik áldozat.

A lányok elmondása szerint az ítélet után egyértelműen megkönnyebbültek, mivel véget értek a szorongást kiváltó kihallgatások és tárgyalások.

Apjuk családja egyébként továbbra sem kommunikál velük, hiába próbálnak közeledni hozzájuk. A férfi hozzátartozói szemében továbbra is csak hazugok.

(DenníkN/para)