2018-ra épülhet meg 120 millióból az új pozsonyi megakórház, az ellenzék szerint viszont sok a sumákolás

2015. február 13. - 14:55 | Belföld

Viliam Čislák (Smer-SD) pénteken a parlament előtt mutatta be az egészségügyi minisztérium tervét.

2018-ra épülhet meg 120 millióból az új pozsonyi megakórház, az ellenzék szerint viszont sok a sumákolás

Egy új kórház épülhet Pozsonyban 120 millió euróból, további 45 millió euróba kerülne a berendezése, és az információs- technológiai felszerelése. 2018-ban kerülhet átadásra, ami egy későbbi időpont, mint az eredetileg tervezték.

A parlament pénteken 75 képviselői szavazattal tudomásul vette a minisztérium tervét.

A kórház PPP-projekt keretén belül valósulhat meg. A minisztérium már ki is írta a közbeszerzést, hogy partnert találjanak a kórház megépítésére, finanszírozására és 30 éves működtetésére. A megrendelés értékét 6,3 milliárd euróra becsülték, ami az építés költségein kívül tartalmazza a magánbefektető éves becsült hozamát is a 30 év alatt. Az állam opcióként fenntartja, hogy tulajdonrésze maradna a kórházban.

Az első éves működés teljes bevétele a becslés szerint 130 millió euró lehet, miközben évente átlagban 14 millió eurós beruházásra lehet szükség.

A minisztérium elutasítja, hogy az volna a célja, hogy 6,3 milliárd eurónyi állami pénzt játszon egy magánbefektető kezére. A közbeszerzési kiírásban megjegyzik, hogy ez nem a nyereséget tartalmazza, hanem a hozamot, tehát "az összeg a kórház fenntartási költségein és az alkalmazottai fizetésén kívül".

A minisztérium kiállt amellett is, hogy egy párbeszéd során válasszák ki a közbeszerzés győztesét, amit a média a lehető legrosszabb, a legkevésbé transzparens megoldásnak tart. A tárca azonban úgy látja, hogy ez ad lehetőséget arra, hogy a versenyfeltételeket minden érintett féllel tisztázni tudják. A párbeszédet augusztusig lefolytatnák, szeptemberre pedig a feltételeket is kialakítanák. Ezután szólítanák fel a pályázókat a végleges ajánlatuk megtételére.

Az ellenzék kritizálta a parlamentben a kórházépítési projektet. Miroslav Kadúc (OĽaNO) azt vetette a minisztérium szemére, hogy egy adómentesen 740 ezer eurós megvalósíthatósági tanulmányra támaszkodik, amely számos hibát tartalmaz. Ezért azt javasolta, hogy a tanulmányt dolgozzák át, de nem szavazták meg.

Jozef Kollár (független) szerint le kell állítani a projektet, és meg kell vizsgálni az építkezés minden lehetséges variánsát, köztük a nyilvános-polgári partnerséget is, majd a legelőnyösebb modellt kellene kiválasztani újra.

Daniel Lipšic is a tanulmányban szereplő adatokat kérdőjelezte meg, mivel szerinte először az eredményt határozták meg benne, majd ahhoz igazították az egész metódust.

Ivan Uhliarik (KDH) korábbi egészségügyi miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy az egészségügyben nincs tapasztalatuk a PPP-projektekkel, ezért fennáll a veszélye annak is, hogy kudarcot vallanak. Ebből kifolyólag pedig az egész projekt alapos politikai és szakmai kivizsgálását javasolta.

Az új kórház a BioMedPark projekt részét képezi, amely egy egyetemi kórház, a Szlovák Tudományos Akadémia tudományos parkja, továbbá a Komenský Egyetem Orvosi és Gyógyszerészeti Karának új objektumainak kiépítésével számol. Az egész intézmény Pozsony Óvárosában (Patrónka) épülne meg, a jelenlegi Szent Mihály kórház területén. 880 kórházi ágyat helyezhetnének el benne, a kapacitásába évente 44 ezer fekvőbeteg, 875 ezer rendelőlátogatás, 610 ezer diagnózis és 47 ezer operáció férne bele.

A megépítésének szükségességét a minisztérium azzal indokolja, hogy a jelenlegi kórházi állomány Szlovákiában meglehetősen öreg. A kórházi ellátás minőségének és hatékonyságának javulásához ezért szerintük új intézmények építésére van szükség. Figyelmeztetnek arra is, hogy hosszabb távon a fővárosban a legkritikusabb a helyzet.

TASR/para