Az elsőbbségi rendelés eltörlése nagy káoszt okozhat az egészségügyben

2015. február 13. - 19:11 | Belföld

Elemzői vélemények szerint az elsőbbségi rendelés eltörlése ahhoz vezethet, hogy a páciensek az eddiginél is több alkalommal fognak kenőpénzt adni orvosaiknak.

A szakorvosok is egyetértenek az elemzői véleményekkel, miszerint a parlament által elfogadott egészségügyi törvénymódosítás komoly problémákhoz vezethet az páciensek és az orvosok szemszögéből.

A parlament 77 képviselő szavazatával hagyta jóvá az egészségügyi törvény módosítását, amely az elsőbbségi rendelés eltörlésén kívül tartalmazza azt is, hogy a hatályba lépésétől az orvosok nem kérhetnek illetéket a recept kiírásáért, vagy ha az orvosi vizsgálat miatt igazolást adnak a munkahelyünkre. Az egészségügyi minisztérium szerint a törvény egyértelműsíti a szabályokat.

„A páciensek most az idejükkel fognak fizetni, amiből sem az orvosoknak, sem a pácienseknek nem lesz hasznuk” – jelentette ki Szalay Tamás, elemző. Állítása szerint ugyanis egyes pácienseknek a várakozási idő többet ér, mint az elsőbbségi rendelésért fizetett összeg, akiknek emiatt a jövőben akár fél vagy egész napos szabadságot is ki kell majd venniük munkaadójuktól.

Az elemzői véleményekkel értenek egyet a magánorvosok is, állításuk szerint ugyanis a páciensek egy olyan szolgáltatástól esnek el, amely az orvosoknak jövedelmet hozott.

A Páciensek Érdekvédelmi Szövetsége (AOPP) azonban kedvezőnek ítélte a kormány döntését az elsőbbségi rendelés eltörlésével kapcsolatban.

Viliam Čislák (Smer) egészségügyi miniszter szerint az új törvény a páciens javát szolgálja. Amennyiben a köztársasági elnök aláírja, április 1-jétől hatályba lép a törvény.


TASR/para