1,23 millióért vennének repülőjegyet, de nem tudják, mennyit

2015. február 16. - 13:18 | Belföld

Több mint egymillió euróért vásárolna repülőjegyeket az egészségügyi tárca négy évre, saját beosztottjai számára.

1,23 millióért vennének repülőjegyet, de nem tudják, mennyit

Az erről szóló közbeszerzés megjelent az állami közbeszerzési közlönyben.

Viliam Čislák minisztériuma konkrétan 1,23 millió eurós közbeszerzést írt ki, ám nem tudják, hogy mennyi repülőjegyet vásárolnának ezért az összegért. Zuzana Čižmáriková, a tárca szóvivője a SME ezzel kapcsolatos kérdésére úgy reagált, hogy a megvásárolandó repülőjegyek mennyisége attól függ majd, mekkora összeg áll rendelkezésre a tárca költségvetésében erre a célra.

Az egyetlen iránymutató adat, hogy 2014-ben 432 repülőjegyre volt szükségük. A közbeszerzés kiírása szerint 80 százalékban játszik szerepet majd, hogy ki kínál olcsóbb repülőjegyeket, 20 százalékban pedig az, hogy mennyi időbe telik majd az út a célállomásra és vissza.

A minisztérium képviselői leggyakrabban a schwechati reptérről indulnak, ritkábban a pozsonyiról, míg leggyakoribb célállomásuk Brüsszel, Luxemburg, Genf, Strasbourg, Párizs és Lisszabon. Az eddigiekben a CK Ruefa CS, a Faveo, a Tucan, a Globamerica, a Satur Travel és a Redi Tour társaságoktól vásárolt általában a minisztérium.

SME/para