Főhajtás a Smer előtt. Az eddigi hivatalos illetékekből csúszópénz lesz

2015. február 16. - 12:19 | Belföld

Bizonyos szakértők szerint elmélyíti a korrupciót az egészségügyben az elsőbbségi rendelés eltörlése.

Főhajtás a Smer előtt. Az eddigi hivatalos illetékekből csúszópénz lesz

Tanulmányok és politikai képviselők is állítják, hogy a szlovák egészségügy fürdik a korrupcióban. Minden politikai párt programjában küzd ellene, a Smer műhelyéből előkerült törvénymódosítás, amelyet a múlt héten jóváhagyott a parlament, azonban éppen ellenkező hatást érhet el.

Peter Pažitný, a Közép-Európai Egészségpolitikai Intézet igazgatója szerint ugyanis az elsőbbségi rendelésért kiszabható illeték eltörlése azt eredményezheti, hogy az eddig legális, elterjedt és transzparens illetéket csúszópénz helyettesíti a jövőben - írja a Hospodárske noviny.

Az érdekesség, hogy ezt leginkább a dolgozó emberek fogják fizetni, akik ki akarják majd kerülni, hogy több órán keresztül kelljen várakozniuk a rendelő előtt, más betegek társaságában.

Egy példa: jelenleg, aki ki akarna íratni egy gyógyszerreceptet az orvosnál, ezt megteheti 3 és 15 euró közti összegért (az adott megyétől függ, hogy milyen összeget hagyott jóvá az orvos számára), elkerülendő a hosszú várakozást.

Néhány hónap múlva azonban ez már a múlté lehet. Ha Andrej Kiska államfő aláírja a törvénymódosítást, akkor áprilistól hatályba léphet. Roman Krpelan elnöki szóvivő közlése szerint azonban az államfő azt követően dönt a törvényről, hogy azt kézhez kapta. Egyébként ha nem is írja alá, és a parlament újból jóváhagyja, már nem is lesz szükség az elnök aláírására.

Martina Šoltésová, az egészségügyi tárca szóvivője szerint az emberek panaszai alapján változtatták meg a törvényt, mivel sokan hiányosságokat észleltek az illetékek szedése terén.

Juraj Blanár (Smer-SD), a módosítás beterjesztője szerint a környező országokban nem létező illetékeket maguk az orvosok is szociálisan diszkriminatívnak nevezték. Blanár hozzátette, hogy az orvosok többsége nem is vette igénybe az elsőbbségi rendelés intézményét, mivel anélkül is képes volt menedzselni a pácienseit.

Renáta Buchová, a pozsonyi Tehelná rendelőintézettől úgy vélte, hogy az illeték eltörlése egy rossz lépés, mivel azokat a dolgozókat sújtja, akik nem tudnak egy délelőttöt várakozni arra, hogy egy gyógyszert kiírjanak számukra, az illeték fejében viszont ezt kérhetik időre.

Viliam Novotný (SDKÚ), a parlament egészségügyi bizottságának elnöke szerint a gyakorlatban ez nem is fog működni, és csak a Smer populista húzásáról van szó az "illetékmentes egészségügy" illúziójával kapcsolatban.

Ezek az illetékek áprilistól megszűnnek:

- igazolás iskolába vagy munkahelyre

- recept

- vizsgálat

- fürdőbe szóló gyógykezeléshez szükséges kérvény

Ezek megmaradnak:

- vérvizsgálat alkoholszint megállapítására

- járművezetői igazolványhoz szükséges kivizsgálás

- tanulmányokhoz szükséges kivizsgálás

- munkavállaláshoz szükséges kivizsgálás

- az élelmiszerrel való munkához szükséges egészségügyi igazolvány kiállítása

Ilyen elképesztő illetékekkel is találkoztak a páciensek:

- várótermi klimatizációért járó illeték

- higiénikus fűző cipőbe

- specialistánál történő kivizsgáláshoz ajánlás