EGÉSZSÉGÜGY: Kiska megvétózta, Čislák tovább harcol a fizetett időpontok eltörléséért

2015. március 8. - 12:24 | Belföld

Viliam Čislák egészségügyi miniszter nem ért egyet Andrej Kiska döntésével, aki a héten elutasította az elsőbbségi rendelést eltörlő törvényt.

EGÉSZSÉGÜGY: Kiska megvétózta, Čislák tovább harcol a fizetett időpontok eltörléséért

Az államfő szerint minden pácienst konkrét időpontra kellene berendelni, tekintet nélkül az anyagi helyzetére. Az egészségügyi miniszter viszont végérvényesen megszűntetné az elsőbbségi rendelést és a soron kívüli vizsgálatokat.

Čislák arra buzdítja a képviselőket, ismét nyújtsák be az egészségügyi ellátásról szóló törvénymódosítás javaslatát, annak ellenére, hogy a napokban Andrej Kiska köztársasági elnök megvétózta azt. A módosítás szabályozná az egyes orvosi rendelők díjszabását és megszüntetné például az elsőbbségi rendelést.

Az egészségügyi miniszter hozzátette, Európában sehol nem működik elsőbbségi rendelés az egészségügyben. Sőt, szerinte már eddig is voltak Szlovákiában olyan orvosok, akik elutasították a fizetett időpont lehetőségét.

Ivan Uhliarik egykori egészségügyi miniszter szerint az elutasított törvénymódosítás javaslatával az volt a probléma, hogy nem határozta meg konkrétan, milyen szolgáltatásokért mennyit kell majd fizetniük a pácienseknek, és mi az, ami ingyenes lesz.

A volt egészségügyi miniszter hozzátette, a fizetett időpontok diszkriminatívak voltak azokkal a páciensekkel szemben, akik hátrányosabb szociális helyzetük révén nem engedhették meg maguknak, hogy fizessenek az időpontért.

A napokban ismét szóba került a pöstyéni CT-botrány is, amivel kapcsolatban Čislák elmondta, nincs arról meggyőződve, hogy elődje, Zuzana Zvolenská, illetve Pavol Paška volt házelnök valóban elkövettek volna valamit, hiszen a botrány esetében egy felnagyított problémáról beszélhetünk.

TASR/para