Néhány településen megismételték a választásokat, a Dunaszerdahelyi járásban is új polgármesterről döntöttek

2015. március 8. - 07:55 | Belföld

Szombaton országszerte több településen is kiegészítő önkormányzati választásokat tartottak.

Néhány településen megismételték a választásokat, a Dunaszerdahelyi járásban is új polgármesterről döntöttek

Polgármestereket és képviselőket szombaton 27 településen választottak országszerte. Eredetileg 29 településen kellett volna kiegészítő választásokat tartani, ez két helyen nem valósult meg – tájékoztatta Eva Chmelová, belügyminisztériumi szóvivő a SITA hírügynökséget.

A lévai járásbeli Harakovcén és a bártfai járásbeli Ondavkán a szavazásra jogosultaknak nem sikerült új polgármestert választaniuk, mivel nem akadt jelentkező sem a polgármesteri, sem a képviselői posztra. A településeken azonban már nem lesz többször megismételt választás – helyette azok fogják irányítani az alig száz lakosú községeket, akik az előző választási időszakban vezették.

A Nagyszombati kerületben új polgármestere lett Dolné Dubovce községnek, ahol a 29 éves független jelölt, Peter Bobek győzött. A községben 2014 novemberében senki nem jelentkezett a polgármesteri posztra.

Polgármestert választottak a dunaszerdahelyi járásbeli Gombán is, ahol Jozef Hanic, független jelölt került a település élére. A novemberi önkormányzati választásokon Gombán a két legsikeresebb jelölt Jozef Hanic és Horváth Mária voltak, akik egyforma számú szavazatot gyűjtöttek be a polgároktól. Szombaton 73 százalékos részvételi arány mellett Horváth Mária 29 szavazattal maradt el a győztes Jozef Hanic mögött - tájékoztatott a TASR hírügynökség.

A szavazóhelyiségek nyitva voltak szombaton a dunaszerdahelyi járásbeli Felbáron, a szenicei járásbeli Smolenskon és a nagyszombati járásbeli Naháčon, ahol a hiányzó képviselők sorsáról döntöttek.

A Nyitrai kerületben két községben, Berencsen (Branč) és Lužanyban választottak új polgármestert – novemberben mindkét településen egyforma számú szavazat érkezett a jelöltekre.

Ismételt választásokat tartottak továbbá a besztercebányai kerületben három, az eperjesi kerületben hét, a kassai régióban kettő és a zsolnai kerületben kilenc településen.

TASR/webnoviny.sk/para