Szembemegyünk Brüsszellel - Szlovákia továbbra sem ismeri el Koszovót, Kiska pedig ebben Ficóék mögé áll
Koszovó 2008-ban vált külön Szerbiától, az EU 28 tagállamából 5 azonban továbbra sem ismeri el a függetlenségét.

Köztük van Szlovákia is, meg még Ciprus, Görögország, Románia és Spanyolország. Szerdán az Európai Parlament felszólította ezeket az országokat, hogy változtassanak az álláspontjukon. A diplomáciánk azonban nem készült ilyet tenni, és ezzel szembemegy Brüsszellel.
"A jelenlegi helyzetben nem tartjuk helyénvalónak olyan kérdéskörök megnyitását, amelyek az országok területi egysége sérthetetlenségének alapelvét taglalják, különösen az európai kontinensen" - közölte a külügyminisztérium szóvivője, Peter Stano a Hospodárske noviny-vel.
Az európai parlamenti szavazáson ebben a témában nem volt egységes a szlovákiai képviselők álláspontja. Monika Flašíková Beňová (Smer-SD) például tartózkodott, míg Ivan Štefanec és Eduard Kukan (mindketten SDKÚ-DS) elutasították a felszólítást. Štefanec úgy reagált, hogy szerinte ez a kérdés kizárólag az adott tagországokra tartozik.
Andrej Kiska elnöki kampányában azt hangoztatta, hogy Szlovákiának el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mivel ez a régió stabilitásának kulcsa. Ma azonban a kérdésben nem ennyire határozott, ellenben a kormány álláspontja mögé áll. "Andrej Kiska az elnöki kampányában személyes véleményét közölte a Koszovóval kapcsolatos kérdésre. Végeredményben viszont mindig is hangsúlyozta, hogy respektálja és respektálni is fogja az ország hivatalos álláspontját" - magyarázta az elnök szóvivője, Roman Krpelan.
A szlovák kormány már 2007-ben, az EU-ban elsőként döntött arról, hogy nem ismeri el a független Koszovót.
Miroslav Kusý politológus úgy látja, hogy a kormány álláspontja a szlovákiai magyaroktól való félelmét tükrözi, mert azt gondolják, hogy az precedenst teremthet azok számára, akik elszakítanák Dél-Szlovákiát.
HN/para