A cinikus Gašparovič: "Kiska köszönje meg a csapatának azokat a nagyszerű tanácsokat!"

2015. március 19. - 08:18 | Belföld

Ivan Gašparovič exállamfő is nyilatkozott az Alkotmánybíróság keddi határozatával kapcsolatban, melyben kimondták, hogy Andrej Kiska megsértette némely alkotmánybíró-jelölt választhatósági jogait azzal, hogy visszautasította a kinevezésüket.

A cinikus Gašparovič: "Kiska köszönje meg a csapatának azokat a nagyszerű tanácsokat!"

"Ilyen döntésre számítottam" - jelentette ki a TASR hírügynökségnek Gašparovič.

"Ebben az esetben az elnök nemcsak kinevezi, de ki is választja a jelölteket azok közül, akik a parlamenti folyamaton keresztülmentek, ahogy azt az alkotmány és a törvények előírják. Amikor úgy döntött, hogy ezt megtagadja, indokolnia kellett" - folytatta azzal, hogy nyilván a tanácsadói fogalmazták meg az indoklását.

Gašparovič hangsúlyozta, hogy ezek a tanácsadók javasolhatták azt is, hogy az alkotmánybíró-jelöltek közti választásra is egy tanácsadói testületet állítson fel. "Ilyet megtehet, de nem annak érdekében, hogy meghatározzák, mit tegyen" - szögezte le.

"Köszönetet mondhat a csapatának azokért a nagyszerű tanácsokért, amelyeket adnak neki. Attól tartok, hogy lesz még néhány az ilyenből" - húzta alá.

Gašparovič úgy gondolja, hogy az államfőnek nincsen ebben az esetben mérlegelési lehetősége, nem dönthet arról, hogy valaki képes-e ellátni a feladatát vagy sem, mivel azt a parlament már eldöntötte azzal, hogy jelölte az illetőt.

Visszautasította, hogy ez az eset hasonló volna Jozef Čentéšéhez, mivel Gašparovič szerint ott az elnöknek nem választania kell jelöltek közül, hanem az alkotmány keretei közt döntenie a kinevezéséről. "Tehát mérlegelheti a jelölt alkalmasságát" - jegyezte meg.

Az Alkotmánybíróság III. szenátusa, amelyben Ľubomír Dobrík, Rudolf Tkáčik, illetve épp Jana Baricová foglalt helyet, szerdán arról döntött, hogy a fennmaradó két alkotmánybírói posztra ki kellett volna neveznie valakit az öt jelölt közül.

Kimondták azt is, hogy Eva Fulcová, Juraj Sopoliga és Miroslav Duriš választott és egyéb közjogi funkciók betöltéséhez való joga sérült azzal, hogy Andrej Kiska nem nevezte ki valamelyiküket. Eltörölték az államfő tavaly júliusi elutasító döntését, és elrendelték, hogy döntsön újból.

A további két jelölt, Ján Bernát és Imrich Volkai panaszáról a II. szenátus határoz.

TASR/para