ELDŐLT - A Pentáé lesz a dunaszerdahelyi és a galántai kórház!

2015. március 25. - 14:30 | Belföld

A Nagyszombat Megyei Önkormányzat szerdán, röviddel ebéd után döntött arról, hogy a Pentához tartozó Svet zdravia társaságnak adják el a két járási kórház részvényeit.

ELDŐLT - A Pentáé lesz a dunaszerdahelyi és a galántai kórház!

A SME úgy értesült, hogy a megyei önkormányzat 34 képviselőjéből 33-an emellett szavaztak. Az egészségügyi intézmények iránt a másik érdeklődő a komáromi kórházat is üzemeltető Agel cég volt.

Ugyanakkor, mint arról már korábban beszámoltunk, a Svet zdravia ajánlata elsőre sokkal előnyösebbnek tűnt, ugyanis 2,1 millió euró kínált a két kórház részvényeiért, míg az Agel 190 ezret.

A megye nem szabott meg egy minimális összeget, amit a kórházak részvényeiért kér, ugyanakkor a tender egyik követelménye volt, hogy a győztesnek az első öt évben mindkét kórházba legalább 3 millió eurót kell beruháznia, ebből egymilliót az elkövetkezendő két évben a kórház épületének felújításába.

Ezt a feltételt mindkét jelentkező teljesítette. Ugyanakkor míg az Agel ajánlata 7,9 millió euróról szólt (4,78 millió a dunaszerdahelyi, 3,12 a galántai kórházra), addig a Pentáé 20,4 millióról (11,7 - Dunaszerdahely, 8,7 - Galánta).

Gál Gábor, a Híd párt megyei képviselője úgy nyilatkozott a döntéssel kapcsolatban, hogy képviselőik támogatásának feltétele volt, hogy Tibor Mikuš megyeelnök és Berényi József alelnök szerződést írnak alá a tender győztesével arról, hogy a magáncég megtartja a két kórház összes osztályát és rendelőjét, ahogy azt a közös bizottsági ülésen a társaság képviselői ígérték. "A megye vezetésének feladata, hogy ezt a nyilvánosan tett ígéretet betartassa" - jegyezte meg Gál.

A megyei döntéssel kapcsolatban állásfoglalást kértünk a Svet zdravia társaságtól. Tomáš Kráľ, a cég szóvivője közölte Ľuboš Lopatka vezérigazgató álláspontját, aki üdvözölte a megyei önkormányzat döntését. "Ez a döntés kötelezettséget jelent számunkra a két kórház talpra állítását illetően, illetve azzal kapcsolatban, hogy magasabb szintű egészségügyi szolgáltatást nyújthassunk a galántai és dunaszerdahelyi régió pácienseinek" - fejtette ki.

Hozzátette, hogy a felelősségteljes hozzáállásuk bizonyítéka az az összeg is, amit felajánlottak arra a célra, hogy a kórházakba invesztálják az elkövetkezendő években. "Készek vagyunk arra, hogy mindenekelőtt megoldást találjunk a kórházak pénzügyi eladósodottságára, illetve arra, hogy a kevés beruházás miatt a gyógyászati eszközök és az épületek is rossz műszaki állapotba kerültek" - szögezte le.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy kórházaik hálózatának együttműködéséből adódó előnyöket is azonnal élvezhetik az intézmények úgy a gyógyászati mint a műszaki területen. "Ismert számunkra mindkét kórház gazdasági helyzete, ebből kifolyólag elsősorban a működőképességük biztosítására, a beszállítói és ügyfélkör viszonyainak elrendezésére, a gyógyászati technika gyors modernizálására és a személyzet stabilizálására kívánunk összpontosítani" - húzta alá a Svet zdravia vezérigazgatója.

A mostani döntéssel a Svet zdravia megerősíti vezető pozícióját a szlovákiai regionális kórházi intézményeket üzemeltető magáncégek között. A dunaszerdahelyivel és a galántaival együtt ugyanis már 14 kórház lesz a birtokában. Eddig azonban elsősorban a keleti országrészben volt erős a társaság jelenléte az egészségügyi intézményeket illetően, míg Nyugat-Szlovákiában mindössze Partizánsken és Garamszentkereszten üzemeltetett kórházat. A további kórházai: Selmecbánya, Rimaszombat, Rozsnyó, Igló (Spišská Nová Ves), Svidník, Stopkov, Humenné, Varannó, Nagymihály, Tőketerebes.

-para-