RABSZOLGATARTÓK: Kínzás várt rájuk Angliában - 50-nél is több áldozata van a szlovák emberkereskedőknek!

2015. április 24. - 13:54 | Belföld

A brit rendőrség 25 szlovák állampolgárt tartóztatott le, akiket munkaügyi kizsákmányolással gyanúsítanak.

Michal Slivka, az Országos Rendőrkapitányság szóvivője tájékoztatott arról pénteken, hogy a szlovák hatóságok már egy ideje gyűjtötték az információt az emberkereskedő és kizsákmányoló bűnbandáról, majd miután elegendő bizonyítékot sikerült begyűjteniük, a brit rendőrséghez fordultak, majd együtt hajtották végre a gyanúsítottak őrizetbe vételét és az áldozataik kiszabadítását.

A szóvivő közölte, hogy a héten elsőként egy 49 éves szlovákiai férfit tartóztattak le Nagy-Britanniában, majd további 24 szlovákiai állampolgárt vettek őrizetbe, miközben azonosították több mint 50 szlovákiai állampolgárságú áldozatukat. A leginkább Nyugat-Szlovákiából, Galántáról, Szeredről, Aranyosmarótról, Nyitráról és ezek környékéről származó, szociálisan hátrányos helyzetben lévő személyeket jól fizető munkát kínálva csalták ki Nagy-Britanniába. Ehelyett azonban súlyos megpróbáltatások érték őket. Borzasztó körülmények között kellett dolgozniuk, de pénzt nem kaptak érte, és ha emiatt panszkodtak, fizikai bántalmazás várt rájuk.

Modernkori rabszolgatartóik elvették az irataikat, ráadásul még segélyeket is felvettek a nevükben a brit hivataloktól.

Slivka elmondta, hogy a rendőrség továbbra is intenzív nyomozást folytat az ügyben, ugyanis könnyen elképzelhető, hogy még több áldozatot, károsultat találnak. Felhívták a figyelmet arra is, hogy aki külföldön szeretne munkát vállalni, járjon el körültekintően.

TASR/Nový Čas/para