VÁHOSTAV: Široký úgy jelent meg a kihallgatáson, mint egy filmsztár – a szakértők kritizálják a rendőrség hozzáállását

2015. május 9. - 17:37 | Belföld

Luxusautóval hozták, saját testőrséggel, ellenőrzés nélkül lépett be Široký a rendőr-főkapitányságra. A szakemberek szerint nem csak a rendőrség hozzáállása volt sokkoló Široký belépésekor az egyébként szigorúan őrzött épületbe, hanem a kihallgatás hosszával sem voltak megelégedve.

VÁHOSTAV: Široký úgy jelent meg a kihallgatáson, mint egy filmsztár – a szakértők kritizálják a rendőrség hozzáállását

A Váhostavval kapcsolatos ügyben Širokýt csütörtökön mindössze két és fél órán keresztül hallgatták ki. Egy részét ennek a vizsgálatvezetők a szokásos eljárással töltötték. Milan Žitný elemző rettentően rövidnek tartja a kihallgatásra szánt időt egy ekkora volumenű eset kapcsán. Szintén meglepőnek tartja a rendőrség viselkedését Široký megérkezésekor.

Široký úgyanis ellenőrzés nélkül lépett be az épületbe, s még a személyazonosságát sem jegyezték fel, úgy mint egy átlagos ember esetében. Néhány testőre kísérte őt, bármerre ment.

„Ha nem ment át az előírt ellenőrzésen, mint minden más ember, azaz nem ürítették ki vele a zsebeit, nem ment át a fémdetektoron, akkor pontosan ilyen nem standard vizsgálatot is várhatunk az ügyében. Ha ilyen jóindulatúan, alázatosan bánnak vele, s rá nem érvényesek azok az előírások, mint mindenki másra, akkor tényleg arra számíthatunk, hogy pont ugyanígy fognak hozzá viszonyulni a vizsgálat során is. A kihallgatás ideje is ezt bizonyítja“ – nyilatkozta Žitný.

Široký szóvivője, Michaela Kováčiková Grendelová szerint főnökét semmilyen előnyben nem részesítették, s pontosan az előírtak szerint jártak el ellene. Robert Kaliňák is megszólalt az ügyben: „A rendőr-főkapitányság elnöke ellenőrzést rendelt el az ügyben, már csak az eredményre várunk. A kihallgatás menetét és idejét a nyomozók határozzák meg. A belügyminisztérium semmilyen vizsgálatba nem avatkozik bele, s ez így lesz most is“ – mondta Kaliňák.

Juraj Široký sem megérkezésekor, sem távozásakor nem állt szóba az újságírókkal. Fiát, fiatalabb Juraj Širokýt is aznap hallgatták ki, ő azonban már nem úszta meg az átvizsgálást.

A Váhostav olyan autópálya-szakaszokat is épített, amelyeknél a tenderek elnyerése érdekében a költségek alá ment. A helyzet olyannyira kiéleződött, hogy az első szakaszt illetően a saját beszállítóinak sem volt képes fizetni a Váhostav. Robert Fico a Váhostav hitelezőinek megfúrásával kapcsolatban megpróbálta a teljes felelősséget Ján Figeľre borítani, amiért ő volt a közlekedésügyi miniszter akkor, amikor a hoppon maradt kisvállalkozók kiállították számláikat a magáncégnek.

Cas.sk/para

Címkék: kihallgatás, kritika