ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK: Ahogy arra számítani lehetett, a Smer Frešo jelöltje mellett döntött

2015. május 20. - 12:30 | Belföld

A 142 jelenlévő képviselőből 82-en szavaztak a SIS volt igazgatójára.

ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK: Ahogy arra számítani lehetett, a Smer Frešo jelöltje mellett döntött

Ján Jasovský, a HZDS jelöltje több mint három évvel azt követően távozhat az Állami Számvevőszék éléről, hogy a mandátuma véget ért. A törvény szerint azonban egészen addig betölti ezt a posztot, míg meg nem választják az utódját.

Most ez megtörtént. A parlamentben titkos szavazáson döntöttek. A három jelölt közül az egyedül Pavol Frešo SDKÚ-elnök által indított Karol Mitrík kapta a legtöbb szavazatot, 82-t. A SIS egykori igazgatója 68 éves, és az elmúlt időszakban egy síközpontot vezetett.

Az ellenzék 60 képviselője által jelölt ügyész, Maroš Žilinka végül 54 voksot kapott a parlamentben.

Marián Kvasnička (KDH) és Štefan Kuffa (OĽaNO) jelöltjét, Henrieta Crkoňovára pedig öten szavaztak. Kvasničkát a jelölése miatt kizárták a KDH frakciójából. Crkoňová korábban Dušan Čaplovič (Smer) jobbkeze volt az oktatásügyi minisztériumnál.

Egy leadott szavazat érvénytelen volt.

Az Állami Számvevőszék új elnökét Peter Pellegrini (Smer) házelnök nevezi ki csütörtökön.

TASR/SME/para