Most van a legtöbb lakosa Szlovákiának

2015. június 29. - 17:45 | Belföld

A 2014. december 31-i adatok szerint Szlovákiának összesen 5 421 349 lakosa van, ami eddig a legtöbb az ország történetében. A lakosság 51,3 százaléka nőkből áll – tette közzé a 2014-re vonatkozó adatokat a Statisztikai Hivatal.

Ľudmila Benkovičová, a Statisztikai Hivatal elnöke a hétfői sajtókonferencián arról tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy Szlovákiában tavaly 55 033 gyermek született, ami 210-el több mint 2013-ban. Közölte azt is, hogy csökkent az elhunytak száma, tavaly 51 346-an haltak meg, 73-al kevesebben mint a 2013-as évben.

Mindezeknek köszönhetően 2014-ben 3687-el nőtt a természetes népességnövekedés, ami a 2013-as évhez képest 953 személyt jelent.

A 2014-es év összefoglalásakor Benkovičová megemlítette, hogy mindezek ellenére a legnagyobb problémát még mindig a népesség elöregedése okozza, ami a 20. század hatvanas éveiben kezdődött el. Elárulta, úgy tűnik, hogy az elkövetkezendő évekbe sem áll be változás ezen a téren.

A szlovákiai lakosok átlagéletkora 2014-ben elérte a 39,9 évet, a férfiaknál a 38,2, a nőknél pedig a 41,4 évet.

2014-ben 26 737 hűzasságot kötöttek és 10 514-en váltak el. Összehasonlítva a 2013-as évvel az esküvők száma 1246-al nőtt, a válások száma pedig 432-vel csökkent. Száz esküvőre 39 válás esett.

Regionális szempontból legtöbben Pozsony és Eperjes megyében kötötték össze az életüket, legkevesebben pedig Besztercebánya megyében.

Ľudmila Ivančíková, a Statisztikai Hivatal szociális statisztikai és demográfiai osztályának vezetője közölte, hogy legtöbben Besztercebánya megyében váltak el, itt 100 eskövőre 48 válás esett, legkevesebben pedig Eperjes megyében döntöttek a válás mellett, itt 100 eskövőre 26 válás esett.

2014-ben összesen 1713 személy vándorolt be az országba, 5357-en költöztek haza és 3644-en költöztek el.

„Legtöbben a Cseh Köztársaságból, az egyesült Királyságból, Magyarországról és Ausztriából érkeztek hozzánk, a szlovákiaiak többsége többnyire csehországba, Ausztriába, az Egyesült Királyságba és Németországba távozott“ – nyilatkozta a TASR hírügynökségnek Zuzana Podmanické, a Statisztikai Hivatal lakossági statisztikával foglalkozó szakosztályának vezetője.

A bevándorlók 58 százaléka férfi, a kivándorlók 60 százaléka pedig nő.

TASR/para

Címkék: népszámlálás