VÁLASZTÁSOK: Matovič Lipšiccel indul, Žitňanská szerint viszont a Híd-KDH-Sieť hármas a Smer alternatívája

2015. június 29. - 12:27 | Belföld

A két pártvezető megerősítette hétfőn, hogy az OĽaNO és a Nova együtt indul a jövő évi választásokon.

VÁLASZTÁSOK: Matovič Lipšiccel indul, Žitňanská szerint viszont a Híd-KDH-Sieť hármas a Smer alternatívája

Igor Matovič és Daniel Lipšic közös sajtótájékoztatót tartott arról, amiről a SME hétfői számában két, egymástól független forrásra hivatkozva már beszámolt. A két párt elnöke elmondta, nem zárják ki, hogy más pártokkal is koalícióra lépnek még a választások előtt.

"Néhány tucatnyi közös sajtótájékoztató, több tucatnyi,a CT-ügyben kezdeményezett közös tiltakozás után most szimbolikusan is kezet nyújthatok Daniel Lipšicnek és a Novának.

Matovič közölte, hogy már tavaly is megszólította Daniel Lipšicet az együttműködés érdekében. Hangsúlyozta, hogy a választási listavezetőt a szavazók szabhatják meg azzal, hogy kit karikáznak majd többen a választásokon. A legtöbb karikát kapó politikus tárgyalhat majd a választások utáni együttműködésről.

Lipšic szerint nagy potenciál rejlik a most létrejött formációban, ugyanis olyan személyiségekből áll, akik nem kötődnek az oligarchákhoz vagy a pénzügyi csoportokhoz.

Mindkét mozgalom három egymást követő hónapban is elvégeztetett egy felmérést a Focus ügynökséggel, és júniusban ez alapján a választók 11,1%-a szavazna bizalmat egy ilyen formációnak.

Lucia Žitňanská, az SDKÚ egykori, a Híd jelenlegi alelnöke még Matovičék bejelentése előtt úgy nyilatkozott a SITA hírügynökségnek, hogy a jelenlegi kormány alternatíváját a Híd-KDH-Sieť hármasban látja. Leszögezte, hogy a három párt programja közel áll egymáshoz.

Žitňanská szerint nem kell bedőlni Robert Fico szavainak a jobboldal teljes egyesítéséről, mivel szerinte például a Pavol Frešo-féle SDKÚ-val, amely a Smernek hízeleg, szerinte nem kell együttműködniük. Úgy véli, hogy a választások arról is szólhatnak, sikerül-e megtisztítani a jobboldalt.

A Híd alelnöke szerint a jobbközép pártoknak néhány hónapjuk van arra, hogy megmutassák, egy másik kormány más értékrendet képviselne, és nem a populizmust helyezné előtérbe. Leszögezte, hogy ha e három pártnak sikerül magasabb támogatottságot elérnie, mint a Smernek, akkor egy majdani kormány alapjait is lerakhatják.

Emlékeztetett egyúttal a Híd korábbi álláspontjára, mely szerint Igor Matovič gátja lehet egy Smer nélküli kormánynak. "A Smer nélküli kormányt olyan pártoknak kell alkotniuk, amelyek meg tudnak egyezni abban, mit kell tenni. A programjukban egymáshoz hasonló pártokról van szó, amelyek el tudják dönteni, mi történjen a következő években. Az OĽaNO-val kapcsolatban azonban olyan problémába ütközünk, hogy nincsen semmilyen konzisztens programjuk, és a vezetője által bevetett módszerek teljesen idegenek számunkra" - jegyezte meg.

SME/TASR/SITA/para