Épp három éve váltották le Róbert Bezákot

2015. július 2. - 13:58 | Belföld

Három évvel ezelőtt ezen a napon hívta vissza a nagyszombati érsekség éléről XVI. Benedek pápa Róbert Bezákot.

Épp három éve váltották le Róbert Bezákot

Ennek alkalmából ma a pozsonyi, Hlboká úti Lurdi barlangban imádkoznak a hívőt az egykori érsekért. Az imaestet Bezák nővére, Gabriela szervezi, 18 órától kezdődik. Bezákon kívül Ferenc pápáért, tanácsadóiért, a szlovák katolikus egyházért és mindenkiért imádkoznak majd, aki az igazságot keresi.

Benedek pápa 2012. július 2-án egy január és február fordulóján lezajlott apostoli vizitáció alapján hívta vissza Róbert Bezákot. Bezák ezt követően az olaszországi Bussolengo redemptorista rendi kolostorába vonult el, azóta viszont már visszatért Szlovákiába.

A Szlovák Püspöki Kar szóvivője, Martin Kramara közölte, Bezák visszatérése óta formálisan nem vette fel velük a kapcsolatot, ugyanakkor magánjellegű kommunikáció már zajlott a kar tagjai és közte.

Bezákot idén áprilisban Miroslav Vlk korábbi cseh bíboros társaságában fogadta Ferenc pápa is. A Vatikán később úgy nyilatkozott, hogy a találkozó személyes jellegű volt, melyen a pápa emberi és keresztény szeretetéről biztosította a volt érseket, anélkül, hogy az ügyébe beavatkozna.

TASR/para

Címkék: Róbert Bezák