Bíróság elé állítják a telekmaffiát

2015. július 7. - 11:55 | Belföld

A Specializált Ügyészség illetékes ügyésze vádemelési javaslatot nyújtott be a Specializált Büntetőbíróságra a telekmaffia tagjai ellen.

Az ügyben érintett vádlottak:

Tibor H., Gabriel B., Radoslav Z., Gabriel J., Vladimír L., Štefan S., Ivan Š., Miriam B., Juraj B., Zoltán P., Daniela G., Zuzana P., Stanislav W., Emília M., Ján G., Dáša Č. és Peter Č.

A telekmaffia tagjait a következőkkel vádolják:

- bűnszervezet alapítása, támogatása, és az abban való tevékenykedés

- különösen súlyos csalás

- pénzmosás, vagyis illegálisan szerzett bevétel legalizációja

- és közokirat-hamisítás minden elképzelhető mennyiségben.

A vádlottakat 3-tól 20 évig tartó szabadságvesztés fenyegeti, annak függvényében, hogy ki, milyen mértékben vett részt a fent említett bűncselekmények megvalósításában.

A szóban forgó bűnszervezet 2005-ben alakult, és főként Pozsony megyében tevékenykedett. 2008-ban számos telket szereztek meg csalással, főként olyan telkeket néztek ki maguknak, melyek után már hosszabb ideje nem érdeklődnek az örökösök, majd legyártották, illetve meghamisították a szükséges iratokat, hogy megkaparintsák a telkeket. Ezeket nem saját nevükre íratták, strómanokat használtak, esetleg fiktív személyeket használtak fel, a telkek eladásából származó illegális bevételt viszont már az elkövetők próbálták meg legális úton befektetni. Tevékenységükkel több mint egymillió eurós kárt okoztak.

A maffia öt tagját a Specializált Büntetőbíróság 2014-ben már letöltendő szabadságvesztésre ítélte hasonló bűncselekmények miatt. Az az ítélet még nem jogerős.

(para/tasr)