Készülhetünk arra, hogy az egészségbiztosítási járulékunkból épül fel a Slovan stadionja

2015. július 17. - 15:14 | Belföld

Az egészségügyi járulékokból évente 8 milliót kíván a sportra fordítani a Fico-kormány.

Készülhetünk arra, hogy az egészségbiztosítási járulékunkból épül fel a Slovan stadionja

Robert Fico májusban jelentette be, hogy a kormány építi fel a szlovák nemzeti stadiont, ezzel tulajdonképpen levéve a terhet Ivan Kmotrík nagyvállalkozó, a Slovan tulajdonosának hátáról, amely csapatnak hazai pályájául szolgálna a komplexum.

Fico ugyanakkor azóta sem árulta el, hogy miből is fogják ezt finanszírozni. Most viszont úgy tűnik, hogy az emberek egészségbiztosítási járulékaiból. Erre utal a sporttörvény legújabb tervezett módosítása.

A javaslat szerint az egészségügyi biztosítók a járulékokból beszedett összeg 0,25%-át kötelezően egy rendkívüli alapba helyeznék. Ebből az alapból a sporttal kapcsolatos fejlesztési projekteket finanszíroznák, valamint azokat, amelyek az egészséges életmódot célozzák. Évente 8 millió eurót tehet ki ez az összeg.

A SME arra vonatkozó kérdésére, hogy milyen konkrét projektekről van szó, a javaslatot benyújtó oktatásügyi minisztérium nem válaszolt. Sem arra, hogy lehet-e egy ilyen projekt a stadionépítés. Beata Dupaľová Ksenzsighová szóvivő mindössze annyit közölt, hogy a javaslat jelenleg tárcaközi egyeztetésen van, konkrét projektekről még nem lehet beszélni.

A nemzeti stadion építésére ugyanakkor a Fico-kormány két éve elkülönített 27 millió eurót. Ugyanakkor most már tudni lehet, hogy ez az összeg nem elég, és a kormány további pénzt akar ebbe a projektbe bevonni. Fico szerint a teljes összeg 45 millió eurót tehet ki.

Szakértők szerint a javaslat egy téveszmét erősít. Tomáš Szalay, a Health Policy Institute munkatársa szerint az szűrhető le belőle, hogy a politikusok az egészségbiztosítókat egyfajta bankautomatának gondolják.

Az egészségbiztosításból származó pénz két részre oszlik majd. 20%-át maga a biztosító javasolhatja konkrét projektek megvalósítására, ám ha ezt nem teszi meg, a minisztérium majd megteszi helyette, ugyanis abban az esetben az oktatásügyi tárca számlájára kerül a pénz, ahová a maradék 80% is.

Peter Goliaš, az INEKO intézet vezetője szerint a kormánynak az állami költségvetésből kellene közvetlenül elkülönítenie pénzt a sportra. Az oktatásügy javaslatát eléggé rendszertelennek tartja, ugyanis szerinte az egészségügyi biztosításból származó pénzt inkább megelőzésre kellene fordítani. "A konkrét felhasználásukról a biztosítóknak kellene dönteniük különböző elemzések alapján" - fogalmazott.

A javaslat szerint az állam felügyelné a pénzek célirányos felhasználását, de egy információs rendszeren keresztül ebbe a polgárok is betekintést nyerhetnének.

A sporttevékenység finanszírozása mellett a minisztérium adókedvezményt is javasol, nem másra, mint a sportrendezvényekre szóló belépőjegyekre. 20%-helyett ugyanis 10%-ra csökkentenék ezek áfáját. A javaslat készítői szerint ez pozitívan hatna a sportrendezvények látogatottságára. Emlékeztetnek arra is, hogy az EU több országában az ilyen belépőkre nem vetnek ki adót.

SME/para