Nem távozik még olyan hamar tőlünk az Enel

2015. július 31. - 10:24 | Belföld

Az olasz vállalat, amely a Szlovák Villamosművek részvényeinek 66%-át birtokolja, két szakaszban tervezi azt eladni. Erről az olasz La Repubblica c. napilapnak beszélt az Enel vezérigazgatója, Francesco Starace.

Nem távozik még olyan hamar tőlünk az Enel

"Szlovákiát nem hagyjuk el olyan hamar. Az eladási tranzakció két fázisra oszlik majd. Részben azért, mert ez egy olyan megoldás, amire a szlovák kormány kér bennünket" - jelentette ki Starace.

A terv az, hogy az Enel először a részvénycsomagjának csak bizonyos részét adja el, amellyel a részesedése 50%-alá csökken. Ezáltal az ellenőrzési jogkörét is elveszíti. A második fázisban az a fennmaradó részvények eladása akkor történik majd meg, amikor befejezték a mohi atomerőmű két blokkjának megépítését.

Ezt a döntést hivatalosan egyik fél sem indokolta meg. Csak annyit tudni biztosan, hogy Robert Fico miniszterelnök júliusban Pozsonyban tárgyalt Staracével, és a tanácskozásuk során szóba került az erőmű befejezése is.

A SME által megkérdezett szakértők szerint különböző okok lehetnek emögött. A Deloitte társaság elemzője, Ivan Lužic szerint például ez egy egyszerű megállapodás lehet a kormány és az Enel között. Ľuboš Vančo, a KPMG vezető munkatársa pedig úgy látja, hogy a cél egyértelműen a mohi erőmű befejezése lehet, mivel egy ilyen méretű projektnél roppant bonyolult egy félkész állapotban lévő létesítményt átvenni valakitől.

Az erőmű blokkjait fokozatosan 2016-ban és 2017-ben fejezhetik be. Jelenleg keresik ennek a főkoordinátorát, aki levezényelné. A villamosművek tárgyal például a Škoda JS-sel is, amely ugyan cseh telephellyel rendelkezik, de az orosz atomlobbi is mögötte áll.

Az atomerőmű két blokkja megépítésének költségét most 4,6 milliárd euróra becsülik, miközben ez az összeg fokozatosan emelkedett az eredetileg kitűzött 2,8 milliárdról.

Az Enel a részvénycsomagja eladásáról csak annyit közölt, hogy két érdeklődő van. Az egyik a cseh EPH (Energetický a průmyslový holding), amely Daniel Křetínský, Patrik Tkáč és J&T tulajdonába tartozik, a másik pedig a magyar MVM Group és a Slovnaft konzorciuma. A SME információi szerint egyik érdeklődő számára sem jelentene gondot a két fázisban történő felvásárlás.

A Szlovák Villamosművek többségi részvénycsomagjáért folytatott harchoz azonban további érdeklődők csatlakozhatnak, amelyek az Enel szerint jelenleg is dolgoznak az árajánlatukon. Konkrét neveket nem említettek.

Korábban felmerült e téren a kínai CNNC (China National Nuclear Corporation), valamint a finn Fortum is. Mindemellett szóba került, hogy a részvényeket a szlovák állam vásárolná meg. Fico egykor sokat beszélt arról, hogy szeretnék visszaszerezni az állami irányítást a cégben, ám manapság már nem ejtenek szót konkrét ajánlatról.

SME/para