Bepánikoltak a szülők – baba helyett egy démoni valami jelent meg az ultrahangon

„A feleségemmel elmentünk, hogy 4D ultrahanggal is megnézzük születendő gyermekünket. Láttuk a képet. Meggondoltuk magunkat” – írja, természetesen viccből egy Reddit felhasználó ehhez a valóban nyugtalanító képhez.

Bepánikoltak a szülők – baba helyett egy démoni valami jelent meg az ultrahangon

Nos, igen a még javában fejlődésben lévő magzatokról készült, realisztikus felvételek sokszor tényleg olyanok, mintha a sátán ivadékait ábrázolnák, és meglepően sokan vannak, akik nincsenek tisztában azzal, hogy a látvány az idő múlásával sokat változik majd. A Jezebel összegyűjtött néhányat a bizarr, mégis annyira jellemző anyai reakciókból.

„Most voltam a második trimeszteres ultrahangon. A 18. hétben járok, és rossz anyának érzem magam, mert a baba olyan rondán néz ki. Az orra hatalmas, és arcvonásai egyáltalán nem állnak össze. Volt valaha valaki úgy 4D ultrahangon, hogy nem azzal az érzéssel jött el, hogy imádnivaló a babája? Úgy értem… mindentől függetlenül szeretni fogom a kislányomat, akkor is, ha úgy néz ki majd, mint egy béka szarvakkal. De azért nagyon remélem, hogy a 4D ultrahang nem azt a képet mutatja, ahogy valójában ki fog nézni babám. Volt valakinek hasonló tapasztalata?”

Egy másik anya pedig azt írta:

„Megkaptam a 4D ultrahangon, a 30. hétben készült képet. A babán nagyon furán néz ki rajta, teljesen torz a homloka.”

Amire a következő válasz érkezett:

„Ma voltam 4D ultrahangon és a képek borzalmasak, teljesen magam alatt vagyok. Volt valaki másnak olyan, amin a baba teljesen eltorzultnak, nem normálisnak néz ki? Eddig annyira boldog voltam, hogy anya leszek, de most csak sírni tudok.”

 

Hír24