Dübörgött a világfesztivál

2007. július 8. - 07:21 | Külföld
Ausztráliában kezdődött, Ázsiával és Európával folytatódott, és az amerikai földrészen ért véget szombaton este a Live Earth koncertsorozat, amelynek szervezői - élükön Al Gore egykori amerikai alelnökkel - a légkörváltozás fenyegető következményeit akarják tudatosítani a Föld lakosaiban.

 

A Live Earth nyitányaként a sydneyi Aussie stadionban elsőként magukat fehér festékkel díszítő, eukaliptusz-leveleket lengető ausztrál törzsi vezetők léptek a színpadra. A nézősereget ezután a környezetvédelem jegyében a világot járó Al Gore üdvözölte videofelvételről. Gore kérte a nézőket, hogy támogassák azt a hét pontból álló nyilatkozatot, amelyben vállalják, hogy saját országukat igyekeznek rávenni a globális felmelegedés elleni konkrét cselekvésre.

Ausztráliától Japán vette át a stafétabotot: a tokiói nagy vásárcsarnok színpadán a legnagyobb sztár a helyi csillagok mellett az amerikai Linkin Park volt. A hard-rock együttes 2004 végén azzal tüntette ki magát, hogy a rockbandák közül először kezdett humanitárius akciót a dél-ázsiai szökőár áldozatainak megsegítésére. A középkori japán fővárosban, Kiotóban, ahol 10 évvel ezelőtt aláírták a globális felmelegedés elleni nemzetközi jegyzőkönyvet, Szakamoto Rjucsi Oscar-díjas japán zeneszerző, az elektronikus zene ismert alakja a buddhista Todzsi nagytemplomban adott koncertet.

Londonban a Genesis fellépésével vette kezdetét a Live Earth sorozat szigetországi koncertje. Az új Wembley stadionban mintegy 65 ezer fős közönség hallgatta az elnyűhetetlen brit zenészek (Phil Collins, Mike Rutherford, Tony Banks) zenéjét. Az estig tartó mammutkoncerten számos brit és külföldi világsztár lépett a színpadra, köztük Madonna, a Metallica, a Red Hot Chili Peppers, Duran Duran, James Blunt és a Beasty Boys.

Londonnal csaknem egy időben kezdődött a hamburgi Live Earth hangverseny. A brit fővárossal ellentétben borús, esős időjárás fogadta a Nordbank Arena színpadára lépő első zenészeket és a viszonylag csekély számú hallgatóságot. Az eső csillapodásával azonban az aréna csaknem teljesen megtelt. A Hanza-városban többek között Enrique Iglesias, Jan Delay, Katie Melua, Roger Cicero, Sasha és Yusuf - alias Cat Stevens - adott műsort.

Al Gore volt amerikai alelnök volt a szombati  washingtoni és New York-i Live Earth koncert sztárja. Az Amerikai Indiánok Nemzeti Múzeumában utolsó pillanatban megszervezett washingtoni koncerten helyi idő szerint szombat reggel farmerban és zöld pólóban megjelent Al Gore több száz fős hallgatóság előtt azokat ostorozta, akik kételkednek a helyzet súlyosságában. Néhány órával később a politikust a New York-i megakoncerten Leonardo DiCaprio színész vezette fel a színpadra, amelyen között Alicia Keys, Bon Jovi és a Police lépett fel.

A világ kilenc nagyvárosában rendezett koncerteken mintegy 150 zenész lépett fel, hogy - Al Gore kezdeményezésére - felhívja a világ népeinek a figyelmét a Föld légkörének melegedésére, az élővilágot fenyegető klímakatasztrófára. Antarktiszi kutatók "odaadásának" köszönhetően teljesült Gore vágya, hogy a Live Earth mind a hat földrészre kiterjedjen. A Déli-sarkon dolgozó kutatókból verbuválódott öttagú együttes, a Nunatak (két gitár, hegedű, szaxofon, dobok) mintegy 20 társuknak zenélt a jégmezőn lévő brit kutatóállomáson, a fellépésről rövid klipet sugárzott több nemzetközi tv-állomás...

A koncertek szervezői ígéretet tettek, hogy környezetbarát módon rendezik a hangversenyeket: újrahasznosított termékeket használnak, és széndioxid-utalványokat vásárolnak, hogy ellensúlyozzák a koncertekkel járó hatalmas energiafogyasztást.

Ennek dacára kritikus hangok is kísérik a globális megmozdulást. Többen szóvá tették, hogy a rockzene sztárjai nem éppen alkalmasak az ökológiai gondolkodás és viselkedés megtestesítésére. Erre célzott a londoni koncerten Simon Le Bon, a Duran Duran énekese, amikor fellépésük kezdetén kiszólt a közönségnek: tartsa föl a kezét az, aki nem magánrepülőgépen érkezett!

A brit The Guardian szombaton emlékeztetett: legutóbbi világkörüli turnéja során Madonna mintegy 440 tonna széndioxidot termelt és bocsátott a Föld légkörébe.

Gore is megkapta a magáét, többen azt vetették a szemére, hogy nyitott kapukat dönget, energiáit inkább már ügynek szentelhetné. "Remélem sikeres lesz a Live Earth. De miért foglalkozik ilyesmivel Al Gore? Hogy tudatosítsa bennünk az üvegházhatást? Hiszen erről már évek óta mindenki tud. Valamennyien tudatában vagyunk a globális fölmelegedésnek" - nyilatkozta Bob Geldof ír zenész, az afrikai és a világméretű szegénység elleni Live Aid, illetve Live 8 koncertsorozatok szervezője.

Forrás nol, MTI, CNN