Szlovákia nem örülne a MOL és az OMV egyesülésének

2007. július 10. - 13:56 | Külföld
Nem lenne előnyös Szlovákia számára, ha a Slovnaft anyacége, a Mol egyesülne az osztrák OMV-vel - állítja a pozsonyi gazdasági minisztérium és több elemző.

 Véleményük szerint a tranzakció következtében nőne a piaci koncentráció, és csökkenne a verseny az üzemanyagok feldolgozásában és értékesítésében. Szlovákiában az OMV és a Slovnaft egyesülése után olyan cég jönne létre, amely a piac közel 80 százalékát ellenőrizné - érvelnek.

Az ügyben megszólaltak a MOL vezetői is, először azóta, hogy az OMV részvényvásárlásba kezdett. Szerintük a magyar és az osztrák cég fúziója nem növelné a hatékonyságot, miközben sok piacon megszűnne a verseny.

Mosonyi György vezérigazgató úgy fogalmazott az OMW ajánlatára, hogy köszöni a MOL jól van, egyedül is képes az 1999-ben megkezdett stratégiát folytatni, és erre eredményei feljogosítják. Ma a MOL legtöbb mutatója jobb, mint a versenytársaié, pozíciói kellően erősek. A Magyar Olajvállalat számára nem a méret, hanem a minőség és a hatékonyság a fontos, és a menedzsment úgy véli, hogy egy esetleges OMW fúzió a hatékonyságot nem javítaná, de a verseny megszűnését jelentené a régióban. Ezen kívül az OMV állami tulajdonlása miatt a fuzionált cég felett egy osztrák állami befolyás érvényesítése egyáltalán nem volna kívánatos. Újságírók kérésére válaszolva elhangzott: a MOL számos területen lát együttműködésre lehetőséget más cégekkel (szállítás, csővezeték működtetése és hasonlók), de ez partnerség és nem pedig fúzió.

(vg, mr)

Címkék: mol, olaj, omv, Slovnaft