Az Atomenergia-ügynökség ugat, Irán karavánja halad

2007. szeptember 2. - 17:43 | Külföld
Már háromezer urándúsítására szolgáló centrifuga működik hálózat jelleggel, mondta az iráni államfő, Mahmud Ahmedinedzsad vasárnap. Korábban úgy hírlett, hogy a terv határideje július vége volt.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség bécsi székhelyén diplomaták úgy vélik, hogy az iráni atomenergia-program a nyár folyamán lelassult, talán műszaki nehézségek miatt, talán megelőzendő az ENSZ-szankciók újabb csomagját, de az iráni elnök ezt cáfolta. Az ENSZ eddig két szankciócsomagot fogadott el Irán ellen, mert nem hagy fel az urándúsítással. Az iráni terv az atomenergia békés célú, gazdasági hasznosítására szól, de a nemzetközi közösség atomfegyvertervekre is gyanakszik.

Nyugati szakértők szerint háromezer centrifuga szakadatlan működtetésével egy éven belül egy atombombához elegendő dúsított urán állítható elő, feltéve, ha ez lenne Irán célja. Közben az amerikai kormány egy újabb, harmadik szankciócsomagot szeretne elérni Irán ellen.

Irán felülvizsgálja a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel való együttműködését egy esetleges újabb ENSZ-szankció esetén, közölte vasárnapi teheráni sajtótájékoztatóján az iráni külügyi szóvivő.

MTI, -rap-