Idén nem nyúlnak az anyakönyvi hivatalok hálózatához

2007. szeptember 28. - 11:11 | Külföld
Úgy tűnik, az anyakönyvi hivatalokról szóló törvény idén nem változik meg, de a kormányzat valószínűleg nem tett le teljesen az ilyen hivatalok számának csökkentéséről.

Ez abból a jelentésből derül ki, amelyben a belügyminisztérium a törvényjavaslatról folytatott tárcaközi egyeztetés eredményeit összegzi. A jelentés megállapítja, hogy a körzeti hivatalok egy része és az önkormányzatok is ellenzik a korábban tervezett csökkentést.

Az is szerepel azonban a dokumentumban, hogy az elkövetkező években valamennyi érintett bevonásával kidolgozzák a hálózat redukálásának tervét.

A belügyminisztérium azután döntött úgy, mégsem csökkenti az anyakönyvi hivatalok számát, hogy tervezett lépése ellen az önkormányzatok, a szakmai-érdekvédelmi szervezetek, az ellenzéki pártok és a polgárok is tiltakoztak.