Belső vizsgálat a Népszabadságnál

2007. október 9. - 17:50 | Külföld
Mindkét főszerkesztő-helyettes felajánlotta a lemondását a hétfő esti botrány miatt.

Vizsgálatot rendelt el a Népszabadság főszerkesztője amiatt, hogy hétfő este a lap internetes kiadásában, a NOL-on közöltek egy utóbb tévesnek bizonyult hírt Horn Gyula volt miniszterelnök haláláról. Csütörtökön - miután a tulajdonosokkal egyeztetett -, Vörös T. Károly hoz döntést két vezető munkatárs ügyében. Mindkét, az ügyben érintett főszerkesztő-helyettes is a felmentését kérte.

Hétfőn este kilenc óra előtt néhány másodpercig látható volt az NOL címlapján az a téves információn alapuló gyorshír, amelyben Horn Gyula halálhírét keltették. Állítólag az egyik vezető munkatárs telefonált be az utólag tévesnek bizonyult információval, amelyet az ügyeletes nem ellenőrzött, hanem felrakta a címlapra, az Echo TV pedig tényként közölte a halálhírt. Az információ szerencsére alaptalannak bizonyult. A volt miniszterelnöktől és az olvasóktól azonnal elnézést kért a szerkesztőség.

Horn állapota változatlan

Az Állami Egészségügyi Központ szerint Horn Gyula állapota változatlan, további gyógykezelése indokolt. Hetek óta kórházban van, arról eddig sem nyilatkozott senki, hogy pontosan mivel kezelik. Jólértesültek szerint Alzheimer-kór támadta meg a szervezetét.

nol.hu., -y-f

Címkék: halálhír, Horn Gyula