Magyarországon ünnepre és köztéri bűncselekményekre készülnek

2007. október 18. - 14:12 | Külföld

A rendőrség hat, október 23-ával kapcsolatos rendezvényt ítélt kiemelt kockázatúnak – mondta Budapest rendőrfőkapitánya. Tóth Gábor ide sorolta azokat az eseményeket, amelyeken védett személyek, országgyűlési képviselők jelennek meg, ahol több tízezer ember megjelenésére lehet számítani, illetve ahol korábban valamilyen rendbontás történt.

Budapesten eddig 113 rendezvényt jelentettek be október 21-23. közötti időszakra, ezekből huszat minősítettek politikai jellegűnek, egyet megtiltottak, de tudomásul vettek minden olyan bejelentést, amely megfelelt a törvényi feltételeknek.

A főkapitány elmondta, több forrás is megerősítette, hogy szélsőséges csoportok részéről vannak olyan tervek, amelyek október 23-án és az azt megelőző néhány napon különböző rendezvényeket kívánnak megzavarni és köztörvényes bűncselekményeket akarnak elkövetni. Mint mondta, a rendőrség és a társszervek figyelemmel kísérik ezen csoportokat, s ha már a kezdeményezés kimeríti a büntetőjogi kategóriát, intézkedni fognak.

A be nem jelentett demonstrációkat kötelességük feloszlatni. Tóth Gábor egy kérdésre válaszolva elmondta: a Kossuth téren a zászlófelvonás "bizonyos korlátozásokat szükségessé tesz", de az érdeklődők meg tudják közelíteni a teret és részt tudnak venni a zászlófelvonáson. Hozzátette: korlátozásokra kerül sor az Operaháznál is a miniszterelnök beszéde alatt, de kijárási tilalomról beszélni "túlzás".

Az 56-os forradalom évfordulójára tervezett rendezvények biztosítása előreláthatólag 50 millió forintjába kerül a BRFK-nak.

Nol, mr, j