Tizenkilenc sérülés, húsz előállítás a legújabb mérleg (Frissítve: 9:59)

2007. október 23. - 08:36 | Külföld
Megrongált rendőrségi kocsik, húsz előállítás, tizenkilenc sérülés, három tűzriasztás és két bombariadó-a legfrissebb mérleg Budapestről.

Nyolcan sérültek meg, a rendőrök pedig több tizenkét embert állítottak el az október 23-i rendezvényekkel összefüggésben a fővárosban - tájékoztatta Budai Bernadett az MTI-t, miután az operatív törzs összegezte a különböző szervezetek információit a hétfőn történtekről. A kormányszóvivő elmondta: a nyolc sérült közül három újságíró, öt pedig rendőr. Utóbbiak közül négyen könnyebben sérültek meg, egy társuk rosszul lett.

Az MTI kérdésére, hogy tudnak-e lábon lőtt sérültről, azt mondta: egy férfit lábsérüléssel valóban kórházba került, de ő maga sem állítja, hogy lábon lőtték, és információik szerint a sérülése nyolc napon belül gyógyul. Budai Bernadett közölte, a rendőrök tizenkét embert állítottak elő, köztük Toroczkai Lászlót, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tiszteletbeli elnökét és Polgár Tamást, ismertebb nevén Tomcatet. Az előállítások száma még emelkedhet - jelezte a kormányszóvivő.

Az operatív törzs összegzéséből kiderült, hogy a rendőrség három szolgálati autóját rongálták meg, a járműveknek betörték az ablakait vagy kiszúrták a kerekeit. Budai Bernadett beszámolt arról, hogy a rendőröknek petárdákkal, Molotov-koktélokkal, és egyéb pirotechnikai eszközökkel kellett szembenézniük a demonstrációkon. A rendőrök csak a törvényben megengedett, rendszeresített kényszerítőeszközöket használták - hangsúlyozta.

Az operatív törzs összegzése szerint a tűzoltókat háromszor riasztották és két bombariadó is volt az október 23-i rendezvényekkel összefüggésben. Az operatív törzs este 11-kor felfüggesztette munkáját, a testület ma reggel kilenckor ült össze újra.

Legfrissebb értesülések szerint tizenkilenc ember sérült meg és húsz embert álítottak elő, a sérültek közül 14 rendőr és 5 a civil- közölte Bencze József tábornok. A rendőrség különösen odafigyel majd a Fidesz délutáni rendezvényére, mert várható, hogy a rendbontók többsége ott bukkan majd fel.

MTI, cs.v.