Fico berágott, szerinte Dzurinda leköpködte őt, ezért: Örök harag!

2007. december 2. - 11:35 | Külföld

A kormányfő, Róbert Fico vasárnap délelőtti rendkívüli sajtóértekezletén aljas hazudozónak nevezte Mikuláš Dzurindát, az SDKÚ elnökét, aki pénteken azt állította róla, hogy spekulatív módon vásárolt magának szőlőültetvényt.


Fico hangsúlyozta, Dzurinda támadását nemtelennek és személyeskedőnek tartja, ezért haladéktalanul feljelenti őt, tudatosan elkövetett rágalmazás és hitelrontás alapos gyanúja miatt. Kijelentette továbbá, számára emberként örökre elveszett Dzurinda, mert ő, mármint Fico nem lesz hajlandó soha szóba állni, úgymond, egy gátlástalan hazudozóval. Újságírói kérdésre válaszolva a kormányfő elmondta, politikusként azért nem számol Dzurindával, amint annak pártjával sem, mert a saját pártjának, vagyis a Smernek a legközelebbi választásokon még nagyobb arányban kell győznie, mint 2006-ban.

Fico végezetül mintegy a sajtó eligazításaként kijelentette, reméli, hogy 800 négyzetméteres telkének megvásárlása ügyében hiteles információk alapján tájékozódhatnak majd az olvasók.

Dzurinda pénteki állításait, amelyek szerint Robert Fico évekkel ezelőtt 800 négyzetméteres, eredetileg szőlőültetvényként vezetett pozsony-újvárosi telket vásárolt meg harminchétezer koronáért, miközben jól tudta, hogy nem szőlőültetvényt, hanem építkezési területet vesz, így hatmillió koronát kereshetett a jelenlegi kormányfő. A szőlőültetvényhez eredetileg egy vágújhelyi személy jutott restitúciós alapon, tőle vette meg Fico 37 ezerért.

Fico még pénteken, közvetlenül elhangzásuk után cáfolta Dzurinda állításait, uyganúgy ahogy az a vasárnapi sajtóértekezleten tette, határozottan visszautasítja a vádakat. Az orvosnő, aki restitúciós alapon kapta a telket, öt évig nem adta el, ezért szerinte nem beszélhetünk olyan csalásról, mint ami a Szlovák Földalapnál ment

Az ellenzék bizalmatlansági szavazást indítványoz a kormányfő ellen, melyet valószínűleg a költségvetés és a kormány iránti bizalmi szavazás után terjesztenek be.

-bkl-