TÚLKAPÁS: Hibáztak a rendőrök Valko irodájának átkutatásakor

2007. december 4. - 09:20 | Külföld

A belügyminisztérium belső vizsgálati osztálya szerint hibázott a rendőrség, amikor tavaly Ernest Valko ügyvéd irodáját átkutatta. Azt állapították meg, hogy törvénysértés történt – erősítette meg a Hospodárske Noviny gazdasági szaklapnak Valko.

Valko ugyanakkor nem ért egyet azzal, hogy a belügy ezt csak túlkapásnak minősítette, s ezért az akcióban részt vevőket fegyelmi úton büntetik meg. Tehát a közvetlen főnökük megrovásban részesíti őket, de komolyabb következményei nem lesznek az ügynek.

Ernest Valko a viszgálat eredménye ellen panaszt adott be, szerinte ugyanis az iroda átkutatása brutális módon történt.

-Megvárjuk a jogerős döntést, s aztán döntünk a további lépésekről – mondta Robert Kaliňák belügyminiszter.

A rendőrségi akció tavaly novemberben azért történt, mert Ernest Valko ügyvédet Ladislav Rehák vállalkozóval együtt azzal gyanúsították, hogy öt embert zsaroltak meg, akik a válllakozónak telkeket vásároltak. A vizsgálat hamarosan lezárul.

SITA, csernak