Ukrajnából származik a lefoglalt uránpor

2007. december 4. - 14:22 | Külföld
Napok óta titkolóznak, de a Paraméternek sikerült megtudni, hogy Ukrajnából származott a majdnem fél kilónyi uránpor, amelyet egy magyarországi és két ukrán állampolgárságú férfi akart Szlovákiába csempészni.

Megbízható értesüléseink szerint Ukrajnából származott az a 426,5 grammnyi uránpor, amelyet S. László magyar és S.István ukrajnai állampolgár Szlovákiába akart csempészni a Lácacséke – Perbenyik (Pribenik) határátkelőn, ahol a szlovákiai és a magyar rendőrök elfogták őket. Harmadik, ugyancsak ukrán állampolgárságú társukat Magyarország területén tartóztatták le. Lapunk értesülését Rastislav Remeta, a besztercebányai (Banská Bystrica) megyei ügyészség szóvivője megerősítette.

Arra a kérdésünkre, vajon miért a közép-szlovákiai igazságszolgáltató szervekhez került az ügy, amikor a gyanúsítottakat a keleti országrészben, Kassa megyében fogták el, a szóvivő azt válaszolta, hogy a rendőrség információi szerint augusztusban három – két szlovákiai és egy cseh -- közvetítő vagy megrendelő a Salgótarjánhoz közeli, Besztercebánya megyei Füleken (Fiľakovo) tárgyalt az egyik tettessel. -- Ezért a súlyos bűnügy egyik szála feltehetően ide vezet – közölte.Rastislav Remeta arról is tájékoztatta lapunkat, hogy az illetékes bíró döntése ellen sem az ügyész sem pedig a két gyanúsított nem fellebbezett, ezért a vizsgálati fogság elrendeléséről született döntés tegnaptól jogerős. Mindketten akár 25 év börtönbüntetésre ítélhetők, ám szóba jöhet a vádalku is, ha a gyanúsítottak beismerik bűncselekményüket, s megnevezik a megrendelőiket. Egyelőre azonban nem hajlandók együttműködni a nyomozókkal, s azt hangoztatják, hogy nem tudták, mit szállítanak – értesültünk hitelt érdemlő rendőrségi forrásokból.

Időközben kiderült, hogy a lefoglalt, csaknem fél kilónyi uránpor alacsony dúsítottságú volt. Peter Novotný, a radioaktív anyagot vizsgáló laboratórium vezetője szerint aligha lehetett volna belőle piszkos bombát gyártani, ahogy a szlovák országos rendőrfőkapitány első helyettese az elmúlt héten állította. Juraj Václav, a szlovák atomenergiai ellenőrzési hivatal munkatársa viszont úgy vélekedett, hogy ilyen veszélyes eszköz éppenséggel a lefoglalt anyagból is előállítható, ám a robbanásnak inkább pszichológiai, pánikkeltő hatása lenne, életveszélyt, súlyos egészségügyi kockázatot nem jelentene.

Megbízható információink szerint a szlovák és a magyar rendőrség, továbbá az ukrán hatóságok illetékesei nagy erőkkel nyomoznak az ügyben, amelyet a nemzetközi atomenergetikai ügynökség (MAAE) és az atombiztonsági és radioaktív sugárzás elleni hivatal (IRSN) is megkülönböztetett figyelemmel követ. Azért is, mert rövidesen Magyarország és Szlovákia is belép a schengeni rendszerbe, s mindkét ország őrzi majd az ukrajnai külső határokat, ahonnan leginkább fenyeget a radioaktív anyagok csempészése.

-y-f

Címkék: radioaktív