Egészségbiztosítási reform: Megegyezett az SZDSZ és az MSZP

2007. december 6. - 17:20 | Külföld

Megegyezett az egészségbiztosítási reform legfontosabb kérdéseiről az MSZP és az SZDSZ. Horn Gábor szabad demokrata ügyvivő az InfoRádiónak adott interjúban a megállapodás szakmai részleteit ismertette.

A Miniszterelnöki Hivatal koalíciós együttműködésért felelős államtitkára ugyanakkor úgy látja, hogy a vita már nem a két kormánypárt között, hanem az MSZP-n belül folyt.

A Miniszterelnöki Hivatal koalíciós együttműködésért felelős államtitkára szerint a koalíciós egyeztetéssel lényegében minden tartalmi jellegű kérdés lezárult. Technikailag még szükség lehet ugyan pontosításra, de a lényeges viták nyugvópontra kerültek - közölte Horn Gábor.



"Politikai értelemben már múlt hét szerdán megállapodás született. Számunkra az volt izgalmas, hogy az MSZP-n belül ez a megállapodás milyen fogadtatásra talál" - hangsúlyozta a szabad demokrata politikus.



"Ez a vita már régóta nem az MSZP és az SZDSZ között, hanem a szocialista párton belül folyt, hiszen mi már nyáron megállapodtunk az egészségbiztosítási pénztár reformjáról. Az utóbbi hetekben úgy tűnt, hogy az MSZP-n belül ez a megállapodás nem teljesen elfogadott" - tette hozzá Horn Gábor.



Menedzsmenti jogok



A legfontosabb kérdések közül a menedzsmentjogokról kompromisszum született, melynek értelmében az igazgatóság elnökét a többségi, a vezérigazgatót a kisebbségi tulajdonos nevezheti ki. Mindkét felet hárman-hárman képviselik az igazgatótanácsban, ahol együttdöntési kényszer lesz.



Minimális licitár



A minimális licitár ügyében is kompromisszum született. "Az MSZP itt egy 20 ezer forint/fős árat mondott biztosítottanként, tehát 200 milliárd forint körüli tőkebefektetést várt volna a kisebbségi tulajdonosoktól. Mi 100 milliárd forint körüli összeggel számoltunk, ehhez képest alakult ki a végső, 12 ezer forint/fős összeg, ami összesen 120 milliárd forintot jelent" - mondta az SZDSZ ügyvivője, aki emlékeztetett, hogy összesen 22 pénztárra lehet majd licitálni.

Ez 18 megyéből, valamint a négy részre osztott Pest megye és Budapest összességéből áll majd.



Nemzeti Egészségbiztosítási Központ



Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár helyett létrejövő intézmény ügyében a vita azon folyt, hogy központi (azaz közvetlenül a minisztérium felügyelete alá tartozó), vagy összkormányzati szerv legyen.

"Mi elfogadtuk az MSZP érveit és abban maradtunk, hogy az utóbbi változat valósuljon meg. Szerintem ez szakmailag és minden más szempontból is rendjén van" - mondta Horn Gábor.



Fejkvóta



A fejkvóta képletének megalkotása kapcsán a koalíciós pártok között a vita elsősorban arról szólt, hogy mennyire lehet egy keret jellegű törvényben a napi működéssel kapcsolatos kérdéseket meghatározni. Ebben a kérdésben az a kompromisszumos megoldás született, hogy a fejkvóta megjelenik a törvényben, ahol körülírják a kiszámítás módját, de konkrét képlet nem szerepel majd.



Vizitdíj és kórházi napidíj



Az SZDSZ ügyvivője azt is elmondta: az egyeztetésen az MSZP felvetette, hogy változtassanak a vizitdíj és a kórházi napidíj szabályozásán.

Erre az a megoldás született, hogy a biztosítóknak lehetőségük lesz a napidíj átvállalására (ezt egyébként törvény nélkül is megtehették volna), ennek azonban feltételeket szabnak, például a szűrési programokban való rendszeres részvételt.



A parlament jövő hétfőn szavaz a több mint 350 módosító indítványról, a végszavazás a parlament utolsó idei munkanapján, december 17-én lesz.

Inforadio.hu