Cigányellenes felvonulás - ezúttal a Magyar Gárda nélkül

2007. december 13. - 13:36 | Külföld
A gárdisták nem akarják, hogy a kerepesi jelenlétük ellen irányuló „politikai és médiavihar" befolyásolja a helybeli tüntetők kezdeményezését, ezért erre a cigányellenes felvonulásra – hivatalosan – nem mennek, adta hírül a FigyelőNet.

Ahogy a Paraméter is tájékoztatott tegnap, fáklyás felvonulást szerveznek pénteken a Pest megyei Kerepesen, ahol többek közt azt követelik: távolítsák el az iskolából a roma gyerekeket.

Nem vesz részt a kerepesi felvonulás biztosításában a Magyar Gárda – áll a gárdisták közleményében. A Pest megyei Kerepesen cigányellenes tüntetést terveznek a helyiek; a fáklyás felvonulást a „békés egymás mellett élésért és gyermekeink biztonságáért" jegyében szervezik.

A hírre, hogy a Magyar Gárda biztosítaná a rendezvényt, mind a helyi lakosok, mind az Országos Cigány Önkormányzat tiltakozott. Ezek után a helyi önkormányzat közleményt adott ki, melyben többeket arra kértek, hogy jelenlétükkel ne akadályozzák a civil kezdeményezést.

A Magyar Gárda közleményében arról ír, hogy tiszteletben tartják Franka Tibor polgármester kérését, és nem szeretnék, ha a Gárda ellen irányuló „politikai illetve médiavihar a helyiek kezdeményezését befolyásolná. Ezért – bár az egyesület a demonstráció kezdeményezésével és céljaival egyetért – hivatalos formában nem kíván részt venni a kerepesi rendezvényen” – írják a gárdisták.

A település polgármestere nyilatkozatában leszögezte: az önkormányzat elítél minden erőszakot, vagy arra irányuló megnyilvánulást. Franka Tibor szerint a település életében jelen lévő vagy felmerülő problémákat a nagyközség minden jó szándékú lakójának közreműködésével kívánják megoldani.

"Az önkormányzat elfogad és üdvözöl minden segítő szándékot és cselekedetet, amely szélsőségektől mentesen, kizárólag a valódi problémákat kívánja politikától függetlenül orvosolni" - tartalmazza a nyilatkozat.

fn.hu/parameter