Szlovák-magyar határátkelő-vita

2007. december 23. - 21:26 | Külföld
Annak ellenére, hogy mindkét ország belépett a schengeni övezetbe, nem mindenhol szabad az átjárás Magyarország és Szlovákia között. A Sátoraljaújhely szomszédságában levő Kisújhelyen (Slovenské Nové Mesto) behajtani tilos táblákkal, majd beton virágtartókkal akadályozzák a gépkocsiforgalmat.

Az egyik behajtani tilos táblát ellopták, a másikat pedig gyászszalaggal kötötték át ismeretlenek szombat reggelre az egykori sátoraljaújhelyi szlovák-magyar gyalogos határátkelőnél.

A trianoni határok meghúzása előtt a ma Szlovákiához tartozó Kisújhely (Slovenské Nove Mesto) Sátoraljaújhely városrésze volt. Évtizedeken keresztül közlekedési szempontból egyedül a Ronyva-patak hídjánál felállított határsorompó választotta el a két települést egymástól. 1986-ig - a zempléni város melletti közúti határátkelő megnyitásáig -, itt zajlott a teljes határforgalom, majd több mint két évtizeden át csak a gyalogosok és a kerékpárosok kelhettek át rajta. Ez a helyzet – az előzetes várakozásokkal ellentétben – péntektől sem változott meg, ugyanis a kisújhelyi önkormányzat nem járult hozzá, hogy az autók is áthaladhassanak a több mint ezer lakosú falu központján. Szamosvölgyi Péter Sátoraljaújhely és Ján Kalinič Kisújhely polgármestere hetek óta folyamatosan tárgyalnak a döntés felülvizsgálatáról - mindeddig eredménytelenül. A magyarországi polgármester szerint partnerük viselkedése sérti Schengen, a szabad határátjárás szellemét. A szlovákiai polgármester szerint viszont a település fő utcája nem bírná el a megnövekedett forgalmat, s a mintegy öt kilométerre levő határátkelő nem jelent túl nagy kerülőt.

A határ két oldalán élők közül sokan ellenérzéssel fogadták a döntést. A szlovák oldalon kihelyezett, „mindkét irányból behajtani tilos” táblát már a pénteki ünnepélyes határnyitási ceremónia idején a rendezvény résztvevői közül néhányan megpróbálták leszedni. Többen pedig a tiltó tábla ellenére autóval is áthajtottak az egykori határátkelőn. Szamosvölgyi Péter tudósítónknak azt mondta, a határ két oldalán élő emberek megnyilvánulásai alapján borítékolható volt, hogy hasonló akció bekövetkezhet. Hozzátette: önkormányzatuk arról határozott, hogy meg kell nyitni a forgalmat a személygépjárművek előtt. A döntés azonban a kisújhelyiek kezében van. Közölte azt is, hogy javasolta szlovák kollégájának: fél évig próbaképpen engedjék meg a gépkocsiközlekedést, és a tapasztalatok alapján hozzanak végső döntést. Választ erre még nem kaptak.

Megkeresésünkre a kisújhelyi polgármester elmondta, hogy a helyi lakosság többsége tart a megnövekedett forgalomtól, az amúgy is rossz állapotban levő utak további romlásától. Hozzátette, hogy januárban még egyszer megvitatják az ügyet a helyi önkormányzatban.

Szombaton a behajtani tilos táblát pótolta a kisújhelyi önkormányzat, emellett az úton keresztbe raktak két betonból készült virágtartót. Hoffmann Imre a sátoraljaújhelyi határőrizeti kirendeltség vezetője érdeklődésünkre azt mondta: a forgalomtól elzárt területen erre lehetőség van, ám problémát is okozhatnak az útra elhelyezett akadályok. Gátolhatják például a sátoraljaújhelyi tűzoltók mozgását, akik két hónappal ezelőtt is besegítettek szlovák területen egy tűzesetnél. Eddig a határt lezáró kaput a szlovák határőrök kezelték, akik vészhelyzet idején átengedték a magyar mentőegységeket. Hasonló a helyzet a sátoraljaújhelyi mentőszolgálat esetében is, akik nagyobb balesetek esetén segíthetnének.

Bódisz András, Sátoraljaújhely, -y-f

Címkék: Schengeni határok