Franciaország felfüggeszti a diplomáciai kapcsolatokat Szíriával

2007. december 30. - 17:00 | Külföld

Franciaország felfüggeszti a diplomáciai érintkezést Szíriával mindaddig, amíg utóbbi lépéseket nem tesz azért, hogy Libanonban a politikai erők közös megegyezéssel államfőt válasszanak - jelentette ki Nicolas Sarkozy vasárnap Kairóban.

Franciaország szavak helyett tetteket vár Szíriától a november vége óta tartó libanoni politikai válság megoldásának érdekében - hangoztatta az egyiptomi látogatáson tartózkodó Nicolas Sarkozy.

"Nem várhatunk tovább. Szíria vessen a beszédnek és tettekkel bizonyítson!" - hangsúlyozta az egyiptomi látogatáson tartózkodó Nicolas Sarkozy. "Nem fogok kapcsolatba lépni Szíriával, (...) és egyetlen kollégám sem (...), amíg Szíria nem bizonyítja szándékát, hogy hagyja, hogy Libanonban konszenzussal elnököt válasszanak" - tette hozzá.

A Damaszkusz befolyását ellenző kormánypártok és a Szíria által támogatott ellenzék már hónapok óta nem tud megegyezni az új államfő személyéről. Az előző államfő, Emile Lahud elnök mandátuma november 24-én járt le, azóta nincs elnöke Libanonnak.

A pártok és a vallási felekezetek vezetői között ugyan elvi megállapodás jött létre arról, hogy Michel Szulejmán tábornok, a hadsereg főparancsnoka legyen Lahud utóda, a végleges döntést azonban késlelteti, hogy egyes, Szulejmán kinevezéséhez fűződő hatalmi kérdésekben továbbra is várat magára az egyezség.

Franciaország közvetítő szerepet vállalt a Szulejmán személye körüli egyezség létrehozásában: a külügyminiszter, Bernard Kouchner hét alkalommal látogatott Bejrútba, Sarkozy elnök pedig november végén - májusi megválasztása után először - felhívta telefonon Bassár el-Aszad szíriai államfőt.

Sarkozy vendéglátója, Hoszni Mubarak egyiptomi államfő úgy nyilatkozott Libanonról kettejük közös sajtótájékoztatóján, hogy "veszélyesnek" látja az ottani patthelyzetet. Felszólította Szíriát, hogy vesse latba "minden, Libanonban meglévő befolyását" és munkálkodjon azon, hogy a parlament új államfőt választhasson.

A francia elnök kitért az izraeli-palesztin viszonyra is. Arra kérte Izraelt, hogy "tegyen gesztusokat", amelyek megkönnyítenék "egy modern, demokratikus és független" palesztin állam létrehozását. Egy ilyen állam létrejötte volna "a legjobb biztonsági garancia Izrael számára" - vélekedett. Mint mondta, többek között a zsidó telepek építésének leállításával kapcsolatban lát lehetőséget izraeli gesztusokra.

Klikkhir.hu