Obama vezet, Obama szeret, Obama obama – VIDEÓ

2008. február 26. - 18:43 | Külföld

Christopher Dodd szenátor személyében az amerikai Demokrata Párt egy újabb fajsúlyos személyisége állt az elnökjelöltség megszerzésére törekvő Barack Obama mögé. Amerikában tombol az Obama-mánia, gyűlésein elalélnak a hallgatók, és még az orrfúvását is megtapsolják.

Dodd szenátor – aki korábban maga is pályázott a demokrata jelöltségre, de gyenge szereplése miatt már az előválasztások korai szakaszában, januárban visszalépett – kedden jelentette be: "erős támogatásáról" biztosítja Obamát. A Demokrata Pártban nagy befolyással bíró connecticuti szenátor 1974 óta tagja a kongresszusnak. Bejelentését döntő pillanatban, a jövő keddi texasi és ohiói előválasztások előtt tette. Az amerikai demokrata párti szavazók körében végzett országos felmérés szerint a párt elnökjelöltségére pályázó Barack Obama – most először – egyértelműen megelőzi népszerűségben vetélytársát, Hillary Clintont. 54 százalékuk szeretné Obamát látni a párt jelöltjeként a novemberi elnökválasztáson, s csupán 38 százalék a volt first ladyt.

Amerikában tombol az Obama-mánia

Amerikában a híres politikusok népszerűsége a rocksztárokéval vetekszik. A fiatalok, és már nem csak a fiatalok körberajongják a demokrata elnökjelöltségéért küzdő illinois-i szenátort. Az ígéret és a változás – ez a jelszó szerepel Obama választási plakátjain – mindennél édesebb, még Hillary tapasztalatánál is. A több mint negyedszázada marylandi kongresszusi képviselőként dolgozó Elijah Cummings egy hete azzal vezette be Baltimore-ban Obama fellépését: itt már nem az amerikai elnök megválasztásáról, hanem a világ megváltoztatásáról kell szavazni. Mint mondta, hosszú politikusi pályafutása során nem látott még Obamához fogható jelenséget. Ez a túlzó vélemény nem kivételes. A szenátor karizmájának többen Hollywood nagyjai közül sem tudnak ellenállni. "Belép egy terembe, és az ember követni akarja, valahová, bárhová" – mondta az Oscar-díjas George Clooney színész egy televíziós beszélgetős műsorban. "Megteszem, akármit kér (...) fölszedem a földről a papírpoharakat, hogy megtisztítsam az utat előtte" – nyilatkozott a minap Halle Berry, aki 2002-ben első fekete bőrű színésznőként kapta meg az Oscart.

Megtapsolták, hogy kifújta az orrát

Nemhogy Obama-mánia, egyenesen Obama-kultusz alakult ki. A szebb és jobb világról, az összefogásról és a változás ígéretéről szóló üzenete sokakat felajz. "Fel vagyunk tüzelve" – jelenti ki a szenátor gyakran kampánygyűlésein, amelyeken rendszeresen elájul a hallgatóság egy-egy tagja. Ez utóbbi szokatlan jelenség, már nem egy tévéműsor tárgya volt. Sokan, megfelelő magyarázat híján, arról beszélnek, hogy Obama gyűlésein fülledt a levegő. A fülledtség viszont nem indok a gyakran örjöngő tömegre, arra, hogy többen sírva hagyják el beszédei után a gyűléseket. A napokban az is hír volt, hogy a megnáthásodott Obamát azután is megtapsolták, hogy egy beszédjében szünetet tartott és kifújta az orrát.

Obama részben az őt ért támadások hatására már több adatot és konkrétumot sző beszédeibe, hogy ne vádolhassák üres jelszavak ismételgetésével. Egy alkalommal arra intette hallgatóságát, hogy ő sem tökéletes, egyedül nem képes a változás végrehajtására. A lángoló lelkesedés hevét azonban maga Obama sem képes csillapítani, fellépései 10-20 ezer embert vonzanak, ami az amerikai választási gyűléseken nagy tömegnek számít. Február elején két nap alatt rekord nagyságú, 7,5 millió dollár adományt érkezett kampányszámlájára. Előfordul, hogy gyűlésein egy órán át várnak rá hívei, akik közül sokan boldogok, ha "istenük" közelébe juthatnak és megérinthetik. "Szeretlek" – hangzik el sokak szájáról, amire Obama mosolyogva mindig úgy válaszol: "Én is szeretlek".

(MTI-Panoráma, Hofer László)