Az MSZP retteg az eredménytől – mondja a Fidesz

2008. március 7. - 13:02 | Külföld
A népszavazással az emberek visszaszerezhetik maguknak a demokráciát, véget vethetnek a hazugság politikájának és eltörölhetnek három értelmetlen sarcot, az MSZP-nek pedig lehetősége lesz egy új korszakot kezdeni - mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke mai sajtótájékoztatóján

Varga Mihály szerint egyre több jel mutat arra, hogy az MSZP fél a népszavazástól és retteg az eredménytől, a Fidesz azonban azt üzeni a szocialistáknak, hogy ne féljenek március 9-től, mert "semmilyen olyan dolog nem fog történni, amelytől ők tartanak", ugyanakkor lehetőség nyílik számukra, hogy korábbi politikájukkal szakítsanak, és egy új korszakot kezdjenek, maguk mögött hagyva az "őszödi beszéd árnyékát".

Mint mondta, az emberek a népszavazással visszaszerezhetik maguknak a demokráciát, világossá tehetik, hogy nem kérnek abból a politikából, amely egyszerű szavazógéppé degradálja őket. Emellett - folytatta - véget vethetnek a hazugságok politikájának, így minden pártnak meg kell tanulnia azt a leckét, hogy nem lehet a választókat becsapni. Varga Mihály szerint március 9-én a választók eltörölhetnek három értelmetlen sarcot, és azt is megakadályozhatják, hogy a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj jelentős mértékben emelkedjen. ú

A Fidesz alelnöke a vasárnapi szavazás kapcsán arra kérte az embereket, hogy járjanak nyitott szemmel, és ha bármilyen szabálytalanságot tapasztalnak, akkor jelentsék be a Fidesz Új Demokrácia Központjánál, amely megteszi majd a szükséges lépéseket. Varga Mihály emlékeztetett arra, hogy a kormány minden eszközzel igyekezett megakadályozni a népszavazást, a kampányban pedig közpénzből érvelt az emberek akaratával ellentétesen.

MTI, -para