Bíróságok: Nem lesznek elbocsátások

2008. május 8. - 18:10 | Külföld

– Köszönöm a miniszterelnöknek, amiért egyértelműen támogatta javaslatomat. Mint gyakorló jogász tudja, hogy mit jelentett volna a bíróságokon a leépítés – jelentette ki Štefan Harabin igazságügyminiszter a kormány tegnapi döntése után.

A döntés lényege az, hogy nem lesznek létszámleépítések a bíróságoknál, azaz nem fogják elbocsátani az eddig ott dolgozó civil alkalmazottak egy részét.

A kormány októberi határozata alapján kötelezte az egyes ágazatok minisztereit, hogy a hozzájuk tartozó államigazgatási területeken 20 százalékkal csökkentsék az alkalmazottak számát, s ekképp spóroljanak pénzt.

Az igazságügyi tárca teljesítette ezt, mert a miniszteri hivatalban 20,4 százalékos elbocsátás volt. A bíróságoktól azonban azért nem bocsátanak el több alkalmazottat, mert az a mindennapi ügymenetet veszélyeztetné. Már most is halmozódnak a régen elintézetlen peres ügyek.

A bíróságokon jelenleg dolgozó alkalmazotti állomány nyolcvan százaléka közvetlenül a bírói tanácsok mellett dolgozik, s csak 20 százalékuk végez olyan adminisztratív jellegű munkát, mely nem közvetlenül kapcsolódik az ítélkezéshez, a konkrét peres ügyekhez.

Mindezt a tárca szóvivője közölte.

SITA, -para