Meghosszabbították az amstetteni "rém" vizsgálati fogságban tartását

2008. május 9. - 16:34 | Külföld
Újabb egy hónapra meghosszabbították pénteken az amstetteni "rémként" emlegetett Josef Fritzl vizsgálati fogságban tartását.

A letartóztatás tárgyában lefolytatott eljárás alig tizenöt percig tartott. A St. Pölten-i ügyészség vezetője a bírói döntés kihirdetése után közölte, hogy a tárgyalás során a gyanúsított nem élt megszólalási jogával, ügyvédje pedig nem támasztott kifogást a vizsgálati fogság meghosszabbításával szemben.

A Kurier szerint nem kizárt, hogy esetleg mulasztásból elkövetett emberölés miatt is vádat emelnek a hetvenhárom éves mérnök ellen. A lap pénteki száma szerint az ügyészség a rendőrség bevonásával megpróbálja kideríteni, hogy milyen körülmények között halt meg a férfi hetedik, saját lányától született gyermeke. Fritzl közvetlenül őrizetbe vétele után elmondta a rendőröknek, hogy összesen hét gyereke született a lányától, Elisabethtől, de az egyik háromnapos korában meghalt. A csecsemő holttestét egy kályhában elégette.

Ha sikerül bebizonyítani, hogy a gyanúsítottnak lett volna lehetősége, hogy felismerje, milyen súlyosan beteg az újszülött, de orvost mégsem hívott hozzá, akkor fontolóra veszik, hogy segítségnyújtás elmulasztásával elkövetett emberölés miatt is vádat emelnek ellene.

A nyombiztosítók közben befejezték a munkájukat a helyszínen, a jövő héten már a szakértők veszik át a terepet. A rendőrök nyomkereső kutyákat is bevetnek, hogy a lehető legtüzetesebben átvizsgálják az amstetteni ingatlant, ahol a ma már negyvenkét éves Elisabethet és gyerekeit több mint két évtizeden át tartotta föld alatti tömlöcben Josef Fritzl. Az alsó-ausztriai bűnügyi rendőrség vezetője, Franz Polzer ezredes a Die Presse pénteki számában közölte, hogy a különlegesen kiképzett, vérszagot érzékelő kutyák segítségével ki akarják zárni annak lehetőségét, hogy esetleg rejtve marad előlük egy olyan titkos zug, ahová valaki be van vagy be volt zárva. A jövő héten radarokkal is átfésülik a több száz négyzetméter alapterületű épületet.

(MTI/parameter)