Nem ússzuk meg az áremeléseket

2008. május 10. - 15:33 | Külföld

Az euró bevezetésével kapcsolatban nagyjából fél százalékos áremelkedésre számíthatunk. Ezt maga Ján Počiatek pénzügyminiszter mondta a a Szombati párbeszédek című rádióműsorban. Az infláció általános növekedése szerinte veszélyesebb, mint az euró bevezetésével kapcsolatos áremelkedések. Hiszen globálisan emelkedik az élelmiszer és az olaj világpiaci ára. Az euró bevezetésével Szlovákia sikeresen leküzdi majd a felmerülő akadályokat.

A kormány tervezett kompenzációs intézkedéseivel kapcsolatban elhangzott, hogy csak akkor kerül sor a bevezetésükre, ha az infláció kedvezőtlenül alakul. A gondot mindössze az jelentené, ha a kormány a felgyülemlett tartalékokat a választások előtti pénzosztogatásra használná fel, de a rászoruló rétegek támogatását szintén célszerűnek tartja Ivan Štefanec az SDKÚ-DS képviselője. Úgy látja egyébként, hogy hazánkban a magas energiaárak éppen az infláció felgyorsulásához vezethetnek A kormányfő kijelentését, miszerint büntetőjogi eljárást von maga után, ha valaki ok nélkül felemeli az árakat az euró bevezetésére hivatkozva – populista megnyilvánulásként jellemezte, mely minden valós alapot nélkülöz.

A pénzügyminiszter véleménye szerint a kormánynak azokra a gazdasági területekre kell ügyelnie, ahol nincs megfelelő konkurencia, itt kell szankciók segítségével bebiztosítania, hogy ne emelkedjenek megalapozatlanul magasra az árak.A kormánynak egyúttal a saját kiadásait is szigorúan ellenőriznie kell.

SITA, -para-