Miammar: Elsüllyedt egy segélyszállító hajó

2008. május 11. - 16:26 | Külföld
A mianmari hatóságok ötezerrel megemelték a múlt hét végi ciklon halálos áldozatainak számát: az állami tévé által vasárnap ismertetett legfrissebb hivatalos statisztika immár 28 458 halottról szól, szemben az eddigi 23 353-as adattal.

Az eltűntek száma a legújabb hivatalos híradás szerint 33 416 - ez 3,5 ezerrel kevesebb, mint a korábbi hasonló adat. Ugyanakkor Rangunban állomásozó nyugati diplomaták több mint százezer halálos áldozatot valószínűsítenek, míg az ENSZ humanitárius ügynöksége egy vasárnapi jelentésében 220 ezer eltűnt emberről beszélt.

Az Iravádi folyó deltájában vasárnap elsüllyedt egy vöröskeresztes hajó, amely több mint ezer embernek vitt volna segélyszállítmányt. A folyami hajó valószínűleg egy víz alatti fatörzsnek ütközött, s emiatt kapott léket. Bár a fedélzeten lévő embereknek nem esett bajuk, a nemzetközi vöröskereszt egyik szóvivője szerint a baleset komolyan visszaveti az amúgy is nagyon nehézkesen zajló segélyezést. Ez lett volna az első, ténylegesen a nélkülözőkhöz eljutó vöröskeresztes segélyszállítmány.
A hajó szállítmánya többek között rizsből, ivóvízből, víztisztító tablettákból, ruhaneműkből és tisztálkodó szerekből állt.

A Nargis nevű ciklon egy héttel ezelőtt, péntek este csapott le Mianmar, az egykori Burma délnyugati partvidékére óránként 190-240 kilométer közötti sebességgel örvénylő széllel, és szombaton is folytatta a pusztítást. A természeti csapás által leginkább sújtott övezet az Iravádi folyó deltavidéke volt. A vöröskereszt egyik illetékese szerint jó néhány vízparti falu egyszerűen eltűnt a föld színéről. Több ezer épületet lerombolt a vihar, s utak százai csak nehezen járhatóak, ami nagyon megnehezíti a segítségnyújtást. Az áradások miatt hajléktalanná váltak számát százezrekben mérik, nekik még tiszta ivóvizük sincs.

MTI

Címkék: ciklon