Több mint ezren búcsúztatták ma Rudolf Schuster feleségét

2008. május 29. - 17:29 | Külföld

Kassán ma több mint ezren vettek végső búcsút Irena Schusterovától, Rudolf Schuster volt köztársasági elnök feleségétől.

Az ország egykori első asszonyától ma a Dómban, azaz a Szent Erzsébet-székesegyházban búcsúztak el. A gyászmisét Alojz Tkáč tartotta. Mint elmondta: az elhunyt szerény, önfeláldozó, hívő asszony volt, aki igyekezett becsülettel, szolidan élni, mások javára tenni. A gyászünnepségen fellépett Peter Dvorský operaénekes is. Mint a művész kifejtette: Irena Schusterová váratlan távozása az őt személyesen ismerőknek fájdalmas veszteséget jelent. Hangsúlyozta, hogy az elhunyt a családja és a férje támasza volt, a férje mellett állt a legkritikusabb helyzetekben és az élet meghatározó pillanataiban is.

A volt köztársasági elnök elhunyt feleségétől számos külföldi és hazai politikus és közéleti személyiség búcsúzott el, a részvétnyilvánítók közt volt Göncz Árpád volt magyar köztársasági elnök, Leonyid Kucsma volt ukrán elnök, továbbá a volt lengyel államfő, Kwasnievski felesége, Jolanta is.

Václav Havel és Václav Klaus részvéttáviratot küldtek, miként a külföldi követségek és diplomáciai képviseletek is.

A temetésen részt vett Robert Fico miniszterelnök, Ivan Gašparovič államfő, továbbá Paška házelnök is, ugyancsak jelen volt Ivetta Macejková, az Alkotmánybíróság elnöke is.

Zdenko Trebuľa, Kassa megye elnöke szintén részt vett a temetésen, s a család barátjaként úgy nyilatkozott: e súlyos személyes veszteség után továbbra is támogatják Rudolf Schustert, a jelentős személyiséget, politikust, barátot.

A gyászünnepség után a vendégeket busszal szállították a Rozália temetőbe, ahol eltemetik Irena Schusterovát.

SITA, -para



Címkék: gyász, Rudolf Schuster