Az ukrán állampolgárok egyszerűbben utazhatnak Szlovákiába már a nyáron

2008. május 30. - 13:49 | Külföld

Úgy tűnik már nyáron egyszerübben utazhatnak az ukrán határvidéken élő polgárok Szlovákiába. Ján Kubiš külügyminiszter ezt ma mondta elaz újságíróknak, amikor is aláírásra került közte és Volodymyr Ohryzko, ukrán külügyminiszter közt a kishatárforgalomról szóló együttmüködési szerzödés.

Az ukrán állampolgárok utazását nyugat felé ugyanis a tavalyi schnegeni határunióba való belépésünk után nehezítette az, hogy ezt csak vízummal tehették meg. A határsáv lakóinak mostantól viszont a határátlépéshez elegendő lesz egy engedély és az útiokmányok.

„Maximálisan szeretnénk megkönnyíteni a határontúli kapcsolattartaást. Azt akarjuk, hogy a parlament még nyárig döntsön a szeződésről.“ Mondta el Kubiš az újságíróknak.

A kishatárforgalmi kapcsolatokat támogató szerződés, amelyet már csaknem a kormány is jóváhagyott, a határtól 50 km-re fekvő falvakra vonatkozna. Ennek keretén belül az ukránok 30 napig tartózkodhatnának Szlovákiában, viszont összeségében ez egy félév alatt nem lehet több, mint 90 nap. Az egyezméy főleg a kárpátaljai ukrán lakosok utazását segítené elő, ugyanis ez a terület a második világháború előtt még Csehszlovákia része volt. „Az egyezmény mintegy 295 települést és ennek 400 000 lakosát érintené. Nagy segítség ez az érintett régió lakosainak“ felelte Ohryzko.A szükséges engedélyt a határátlépéshez az ukrajnai szlovák főkonzulátuson, illetve az eperjesi ukrán főkonzulátuson szerezhetik be az érdeklődő ukrán lakosok. Az adminisztrációs költségekért mintegy 20 eourot számolnak fel, tehát kb. 600 koronát, -ez alól mentesülnek a gyerekek, a nyugdíjasok és a rokkantnyugdíjasok. A szlovák állampolgárok az Ukrajnába történő kiutazásukkor nem kell, hogy rendelkezzenek vízummal.

SITA, -para
Címkék: Schengeni határok