Visszaáll a beszélő viszony a magyar szocik és a liberálisok között

2008. június 8. - 20:38 | Külföld
Mind Fodor Gábor, az SZDSZ új elnöke, mind pedig Hiller István, a szocialista kormány tagja párbeszédet szorgalmazott a két párt között az ATV Pont 7 című vasárnap esti műsorában.

Fodor Gábor azt közölte, az SZDSZ ellenzéki pártként is az ország érdekét kívánja szolgálni, ezért nyitott arra, hogy a szocialistákkal megtalálják a közös pontokat. "Várom a kormánytól a cselekvési programját, mutassa meg a kormány (...), és ha abban találunk olyan pontokat, amelyek lehetnek közösek, akkor erről lehet tárgyalni" - mondta a liberálisok szombaton megválasztott elnöke. Hozzátette ugyanakkor: ha nem találnak ilyen pontokat, akkor az "nyilván más helyzet".
    

Hiller István oktatási és kulturális miniszter a műsor következő vendégeként azt mondta: eddig is partnerként tekintettek, és most is akként tekintenek az SZDSZ-re. Utalt arra, hogy ő a koalíció felbomlása után is azt képviselte: "ajtókat nem szabad becsapni, a hidakat nem szabad felégetni".
    

"Mi az együttműködésre nyitottak vagyunk" - hangoztatta. Hozzátette: egyetért Fodor Gáborral abban, hogy beszélgetésre, párbeszédre van szükség. Mint mondta, ha az SZDSZ egy világos szakmai és elvi politikai nézetrendszert képvisel, akkor ebből az együttműködésnek "valamilyen", közelebbről meg nem határozott formája kialakulhat.

MTI 

Címkék: Fodor Gábor